Élő Kolozsvári Rádió

Nem motorhiba okozta a tavalyi repülőgép-balesetet

Nem voltak gondok az Erdélyi Szigethegységben tavaly lezuhant repülőgép motorjaival – ezt mutatják az eddigi vizsgálati eredmények.

Nem motorhiba okozta a tavalyi repülőgép-balesetet

Articol editat de banyai.margo, 20 január 2015, 11:13

A Polgári Repülőfőiskola tulajdonát képező Britten-Norman 2A-Islander típusú kétmotoros könnyű utasszállító Bukarestből Nagyváradra tartott, fedélzetén négy orvossal, egy orvostanhallgatóval és két pilótával. A gép nehéz időjárási körülmények között, feltételezhetően a szárnyak eljegesedése miatt, kényszerleszállást hajtott végre az 1400 méter magasan fekvő Petreasa falu közelében, Kolozs és Fehér megye határán, földetéréskor pedig összetört. A balesetben életét vesztette Adrian Iovan pilóta-gépparancsnok és Aurelia Ion orvostanhallgató.

Az ügyben senkit nem találtak még vétkesnek. Egy év alatt 200 személyt hallgattak ki, 40 állami intézménytől kértek információkat a nyomozáshoz.

digi24

Románia megnyerte a Verespatak-pert
Hírek szombat, 9 március 2024, 07:49

Románia megnyerte a Verespatak-pert

Romániának adott igazat a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjának nemzetközi választottbírósága a verespataki...

Románia megnyerte a Verespatak-pert
Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Hírek szerda, 28 február 2024, 11:24

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket

Bukarestben, a Victoria-palotában szerdán megtartott eseményen jelen volt Marcel Ciolacu miniszterelnök, az egészségügyi miniszter,...

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Megerősítik a román hadsereget
Hírek csütörtök, 22 február 2024, 09:24

Megerősítik a román hadsereget

A Legfelsőbb Védelmi Tanács tegnapi ülésén a román hadsereget megerősítő intézkedéseket rendelt el és az ország kiberbiztonságát...

Megerősítik a román hadsereget
Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Hírek csütörtök, 22 február 2024, 09:09

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása

Megnyílt a jelentkezés az F2F-Fiatalok a Fiatalokért ingyenes vállalkozói mentorprogram harmadik kiadására – közölte a Kreatív...

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Hírek hétfő, 12 február 2024, 11:54

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint hétfő délelőtt országszerte 15-20 kórháznak vannak problémái a Hippokratész elnevezésű...

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Hírek hétfő, 12 február 2024, 08:49

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség

A közösségi oldalakon terjedő újabb csalási módszerre hívja fel a figyelmet a...

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Hírek csütörtök, 8 február 2024, 08:55

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete

A huzat miatt omlott le a Szeben megyei Ladamos községhez tartozó Alamor falu általános iskola egyik osztálytermének galambok által...

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete
Hírek csütörtök, 8 február 2024, 08:46

Elfogadták Kolozs megye költségvetését

Elfogadták a Kolozs Megye Tanács és az alárendelt intézményeinek idei...

Elfogadták Kolozs megye költségvetését