Nótaest Magyarfenesen

Articol editat de bardosmaria, 21 március 2015, 19:34

Ki gondolta volna, hogy a nóta kiemelkedő nemzeti értékként szerepel a Magyar Értéktárban – a Hungarikumok gyűjteményében!? Az Értéktárba való felvétel indoklásában olvastam, hogy Kodály Zoltán, például, így vélekedett róla: „… e dalok    zenéje volt egykor a magyarság egyetlen zenéje. Élőzene a magyar élet szerves része.” Vagy, hogy Jehudi Menuhin a világhírű hegedűművész koncertje után cigányzenét, magyar nótát hallgatott. A nóta születésének pillanata egybeesett nemcsak a polgárosodás, de a nemzeti öntudatra ébredésével is. Ébren tartotta a forradalom, a szabadságharc eszméjét, és tiltakoztak vele az elnyomás ellen.

A Kolozsvár vonzáskörzetében található Magyarfenes, a nagyváros hatására, korán kezdett polgárosodni. Népi örökségéből ma már inkább csak gyönyörű viseletét őrzi, dalait kevésbé. A faluban közösségépítő, -összetartó szándékkal szerveztek nótaestet, az elsőt február elején, aztán, mivel a rendezvény igen sikeresnek bizonyult, március 6-án a nőnapi hétvégén. A szervezőket kellemesen  meglepte, hogy bár a középkorosztály és az idősebbek megjelenésére számítottak, fiatalok is megjelentek, bőven – mondta a rendezvényt szervező Rákóczi Szövetség elnöke dr. Lengyelné Püsök Sarolta lelkipásztor-egyetemi asszisztens.

Sírva vigad a magyar – tartja a mondás. Mikor is nótázik? – a kérdésre szintén a nótaesten, Tamás István tordaszentlászlói vendéglátó vállalkozótól kaptam választ.

A magyar kévéházakban évszázadokon keresztül nóták szóltak. A műdalok megőrzésében és terjesztésében jelentős szerepet játszottak a cigányzenészek, a híres magyar cigányzenekarok külföldön is elsöprő sikereket arattak. A magyarfenesi nótaesten élő zene szólt, természetesen. Ott tudtam meg, hogy régen, a mulatságokon, bálokon esküvőkön zenélő muzsikusok úgymond „felosztották” egymás között a területet. A magyarfenesiek és a környékbeliek nagy szeretettel emlékeznek a kolozsi  Kicsi Aladár prímásra – tudtam meg ugyancsak Tamás Istvántól.

A zene egyetemes, nincsenek nyelvi határai – mondják, de, gondolták volna, hogy ez a nótákra is érvényes? Lákó Alexandru, alig beszél magyarul, de magyaroknak  zenél. Azt mondják, a magyar nótának a kotta a halála, a zenészek „fül után” tanulják a dalt. Ennek tanúja voltam a magyarfenesi nótaesten. Nem számított, hogy nem ismerték a dalt, pár ütem, és már kísérték is a nótázó társaságot.

Hallgassa meg a riportot!

Szöveg, fotó, hang: Bárdos Mária