Listen Live Kolozsvári Rádió

Egyiptom titkai – meghosszabbított nyitva tartás

Az Ókori Egyiptom titkai  után, várhatóan ősztől a sorozat következő interaktív kiállításai,  az Ókori Görögország, illetve a Róma titkai elnevezésű tárlat is látható majd Kolozsváron.

Bárdos Mária

Egyiptom titkai – meghosszabbított nyitva tartás

Articol editat de bardosmaria, 3 április 2015, 10:53 / actualizat: 3 április 2015, 15:38

A nyitva tartást a nagy érdeklődésre való tekintettel hosszabbították meg, illetve azért, hogy a tanintézmények az Iskola másként hét keretében kihasználhassák ezt a lehetőséget. A kiállításnak eddig nem kevesebb mint 6.500 látogatója volt – tudtuk meg Alexandra Căpâlnaş tárlat-szervezőtől, az Amprenta Advertising képviselőjétől.

Az Ókori Egyiptom titkai  része egy nagyobb projektnek, az első a History Hackers elnevezésű interaktív kiállítás sorozatból. Célja régmúlt civilizációkat bemutatni közérthetően, kreatívan, élményszerűen. Tavaly Bukarestben lehetett látni a tárlatot, onnan költözött Kolozsvárra, a volt Someşul helyén épült irodaházba, ahol április 10-ig naponta reggel 9 és délután 6 óra között látogatható. A tárlat elsősorban a gyermekeknek szól, a kiállított tárgyak megérinthetők, kézműves műhelyekben egyiptomi jellegű tárgyakat lehet készíteni. A kiállítás népszerű a Kolozsvár környéki iskolák körében is. Ott jártak a tordaszentlászlói és a magyarlónai gyerekek is. Egyikük élményeit elmondta a Kolozsvári Rádiónak is. Hallgassák meg!

Az Ókori Egyiptom titkai  után, várhatóan ősztől a sorozat következő interaktív kiállításai,  az Ókori Görögország, illetve a Róma titkai elnevezésű tárlat is látható majd Kolozsváron.

Bárdos Mária

Korán kelnek és hallgatókat lelnek – egykori Hangolósok a Hangolóban
Hangoló szerda, 13 március 2024, 14:34

Korán kelnek és hallgatókat lelnek – egykori Hangolósok a Hangolóban

Forrai Szerénke, Fodor Edina és Varga-Mihály Márton a 70 éves Kolozsvári Rádió más-más időszakában volt a reggeli műsor vezetője. Most...

Korán kelnek és hallgatókat lelnek – egykori Hangolósok a Hangolóban
„A meseműsor lehetőség a lelkemnek arra, hogy kikandikáljon”
Hangoló kedd, 12 március 2024, 13:33

„A meseműsor lehetőség a lelkemnek arra, hogy kikandikáljon”

Sántha Emőke kollégánk már többször szerepelt vendégként műsorainkban: hol daloskönyvet ír és ajzol, hol néprajzi gyűjtést végez....

„A meseműsor lehetőség a lelkemnek arra, hogy kikandikáljon”
Riportereink voltak – elmesélik, milyen volt
Hangoló kedd, 12 március 2024, 11:09

Riportereink voltak – elmesélik, milyen volt

Az idén hetvenéves kolozsvári Rádió életében nagyon sokan jelen voltak hosszabb vagy rövidebb ideig. Számtalan szebb vagy feszültebb...

Riportereink voltak – elmesélik, milyen volt
„Próbálunk a hallgató fejével gondolkodni”
Hangoló hétfő, 11 március 2024, 17:28

„Próbálunk a hallgató fejével gondolkodni”

Két legfiatalabb kollégánk, Birtalan Albert és Orbán Szabolcs indította hétfő reggel a 70 éves Kolozsvári Rádió ünnepi...

„Próbálunk a hallgató fejével gondolkodni”
Hangoló hétfő, 11 március 2024, 14:46

Magyar Oscar, Oppenheimer, Szegény párák – mindent kibeszéltünk!

Magyar díjazottja is van az idei Oscar-gálának. Mihalek Zsuzsa két kollégájával, Shona Heath-tel és James Price-szal közösen kapta meg az...

Magyar Oscar, Oppenheimer, Szegény párák – mindent kibeszéltünk!
Hangoló péntek, 8 március 2024, 08:27

Kolozsvári siker: négy aranyérmet szerzett Maier-Orosz Judit Dohában

Négy aranyéremmel tért haza a katari szenior úszó világbajnokságról a kolozsvári Maier-Orosz...

Kolozsvári siker: négy aranyérmet szerzett Maier-Orosz Judit Dohában
Hangoló csütörtök, 7 március 2024, 12:55

A növényeink kommunikálnak velünk, csak meg kell tanulni a nyelvüket

A növények jelzik, hogy mikor van szükségük gondozásra, átültetésre, csak meg kell tanulni értelmezni a...

A növényeink kommunikálnak velünk, csak meg kell tanulni a nyelvüket
Hangoló szerda, 6 március 2024, 14:28

Három éve jelent meg először az Újvárad kulturális folyóirat

Irodalmi esttel és lapbemutatóval ünnepel az Újvárad...

Három éve jelent meg először az Újvárad kulturális folyóirat