Élő Kolozsvári Rádió

Még egyszer a Kolozsvári Magyar Napokról, mielőtt elkezdődik

kolozsvari_magyar_napok_szervezok_sajtotajekoztato_13.ö8.2ö15„Ez a normalitás és amaz a vargabetű”

– mondja Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere a Kolozsvári Magyar Napok jelentős önkormányzati támogatása és a Kolozsvár helységnévtábla körüli hercehurca ellentmondásosságáról. Az önkormányzat évről évre növelte a magyar napoknak juttatott támogatást, az összeg idén háromszáz ezer lejre emelkedett. Tavaly százharmincezer lej volt, de régebb arra is volt példa, hogy csupán kétezer lejt adott az önkormányzat.

SMS Kárpátaljáért

Szombaton már elkezdődik a 6. Kolozsvári Magyar Napok, a kincses város legnagyobb magyar vonatkozású eseménye. Mintegy ötszáz program lesz az egy hét alatt. Idén először jótékonykodhatnak is a kolozsváriak, Kárpátalja lesz ugyanis a Kolozsvári Magyar Napokon a kiemelt téma, adományokat gyűjtenek az ottani nehéz helyzetben lévő nemzettársaink megsegítésére, a gyerekek beiskolázását szeretnék támogatni.

Gergely Balázs főszervező, a Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke elmondta, hogy az augusztustól októberig működő 8843-as adományvonalra küldött SMS-sel két euróval lehet támogatni a kárpátaljai iskolás gyermekeket, de a rendezvénysorozat egész ideje alatt más módon is gyűjtik az adományokat,  a rendezvény helyszínein kihelyezett perselyekben is lehet pénzt hagyni, illetve banki átutalással is lehet segíteni.

Szilágyi Szabolcs összeállítása

Helyenként regisztrálni kell

Szabó Lilla programigazgató a nyomdából frissen kikerült műsorfüzetből azokat a programokat emelte ki, melyekhez előzetes regisztráció szükséges. Ilyen az I. Erkel Ferenc sakkbajnokság, melynek helyszíne a János Zsigmond Unitárius Kollégium, a BBTE-en végzett magyar szakosok nagytalálkozója, a sportprogramok, illetve a szombati örömfőzés. A programigazgató a sajtó figyelmébe ajánlotta a hétvégi kulturális programokat: Könczey Elemér grafikus kiállítását és a Herendi Porcelánmanufaktúra tárlatát a Szépművészeti Múzeumban, az Albert Flórián emlékét és örökségét őrző kiállítást az új sportcsarnokban, továbbá a Makovecz Imre építész munkásságát bemutató kiállítást az Erdélyi Nemzeti Történeti Múzeumban. A herendiek tárlatának érdekessége, hogy a helyszínen első alkalommal lesznek megtekinthetőek az Erzsébet királynét (Stróbl Alajos szobrászművész alkotása) és I. Ferenc József osztrák császárt ábrázoló kolozsvári mellszobrok, melyek pár évvel ezelőtt kerültek elő a Szépművészeti Múzeum raktárából. Sziszi nagy „rajongója” volt a herendi porcelánnak, látogatást is tett a manufaktúránál, továbbá a gödöllői királyi kastélyról elnevezett, népszerű herendi díszítő motívum eredetileg az Erzsébet királyné Ferenc Józseftől ajándékba kapott porcelánkészletének volt a díszítő motívuma. Nem véletlen tehát, hogy az uralkodóportrék – korhangulatot teremtően – tökéletesen beillenek a kiállítás tematikájába.

Lezárják a Főteret, de türelmet kérnek

Sánta Levente fesztiváligazgató végezetül a sajtón keresztül azoknak a kolozsvári lakosoknak kérte a megértését, akiknek a mindennapjait a Magyar Napok közvetlenül is érinti. Elsősorban a Farkas és az Egyetem utca, illetve a Főtér környéki házak lakóiról van szó, akiknek kellemetlenséget okozhatnak a programok. A fesztiváligazgató tájékoztatása szerint vasárnap este zárják le a Főtér nyugati oldalát a gépjárműforgalom elől. A Farkas utca keddtől nem lesz megközelíthető, ekkor kezdik ugyanis a fesztiválutca kiépítését.

kolozsvári rádió/mti/közlemény

Szerkesztő: Szilágyi Szabolcs, 2015 augusztus 13, 19:15 / actualizat: 2015 augusztus 14, 0:00

RODOSZ: reziliencia a doktori mellett
Hangoló kedd, 2026 február 102026 február 10, 11:00

RODOSZ: reziliencia a doktori mellett

Megújult elnökség vezeti a RODOSZ-t, a Romániai Doktoranduszok és Fiatal Kutatók Szövetségét: Rusu Szidónia eddigi elnök, illetve az...

RODOSZ: reziliencia a doktori mellett
Összegyűjtenék a nagyváradi könnyűipar tárgyi emlékeit
Hangoló csütörtök, 2026 február 52026 február 5, 10:40

Összegyűjtenék a nagyváradi könnyűipar tárgyi emlékeit

A Bihar Megyei Műemlékvédelmi Alapítvány felhívással fordult az egykori nagyváradi könnyűipari üzemek volt dolgozóihoz: szeretnének...

Összegyűjtenék a nagyváradi könnyűipar tárgyi emlékeit
„Mérhető” rákellenes tervek kellenek
Hangoló szerda, 2026 február 42026 február 4, 11:05

„Mérhető” rákellenes tervek kellenek

A nemzetközi és nemzeti döntéshozók jelentős előrelépést értek el a daganatos betegségek megelőzésére és gyógyítására vonatkozó...

„Mérhető” rákellenes tervek kellenek
Alkotás: szín és Fonák
Hangoló kedd, 2026 február 32026 február 3, 12:52

Alkotás: szín és Fonák

Fonák|Crossgrain – ezzel a címmel nyitották meg Ozsváth Zsuzsa költő és képzőművész egyéni kiállítását Nagyváradon, a Léda-ház...

Alkotás: szín és Fonák
Hangoló hétfő, 2026 február 22026 február 2, 11:19

Miniévad az Északi Színházban

Két társulat, egy intézmény – Szatmárnémetiben hagyományosan így működik az Északi Színház: a magyar nyelvű Harag György Társulat...

Miniévad az Északi Színházban
Hangoló hétfő, 2026 január 262026 január 26, 13:06

Egy belső világ felé zarándokolhatunk Ágoston Árpáddal

Ágoston Árpád 25 nap alatt jutott el Lisszabontól Santiago de Composteláig, és közben saját magához is közelebb került; nem véletlen...

Egy belső világ felé zarándokolhatunk Ágoston Árpáddal
Hangoló csütörtök, 2026 január 222026 január 22, 14:50

Nagyenyedi évkezdés, megemlékezésekkel és tervezéssel

Ötödik állomásához érkezett Nagyenyeden a szülők iskolája: január 29-én 17 órától, a Bethlen Gábor Kollégium dísztermében Plötl...

Nagyenyedi évkezdés, megemlékezésekkel és tervezéssel
Hangoló csütörtök, 2026 január 222026 január 22, 12:09

Álmok továbbálmodója, Gergely Zsuzsa

Gergely Zsuzsa közel 30 éve azon dolgozik, hogy közel hozza hallgatóinkhoz a művészeteket, meghozva a kedvünket színházi előadásokhoz,...

Álmok továbbálmodója, Gergely Zsuzsa