Élő Kolozsvári Rádió

„Mozizzunk” a 6. Kolozsvári Magyar Napokon

A 6. Kolozsvári Magyar Napok filmes kínálata olyan gazdag, hogy ha az összesített programot böngésszük, egyértelműen eltévedünk, összekeverjük a napokat, időpontokat, helyszíneket, szereplőket.

Aki tisztán akar látni, vagy idejében szeretne tervezni, annak a rendezvény honlapját, és a FILM kategóriát ajánljuk.

A filmesek két teret laknak be idén: a Tranzit Házat és a Sapientia EMTE Tordai úti épületének vetítőtermét. Az első helyszín a Kolozsvári Filmszemléé, itt elsősorban kolozsvári vonatkozású filmek láthatók, a második a FilmHídé, itt már magyarországi produkciók is szép számban szerepelnek (bár amint kiderül majd, a filmek 95 százalékának van erdélyi vonatkozása).

Ezekben a napokban ünnepli 25. születésnapját a Kolozsvári Televízió Magyar Adása (Képben vagyunk!), levetítik az idei Filmtett és Minimum Party alkotótábor filmjeit, megismerkedhetnek a kidei születésű Kovács András rendezővel (két filmjét vetítik: A ménesgazda – 1978, Staféta – 1970). – az említettek a Kolozsvári Filmszemle programját gazdagítják.

Lakatos_Robert_zenesz

Lakatos Róbert, a zenész

 

A FilmHíd kategória szervezői közé tartozik az Argo Audiovizuális Egyesület is, amely idén ünnepli 10.születésnapját. A vetítések egy része az évforduló köré szerveződik.

Erről beszél Lakatos Róbert rendező, az Argo egyik tagja.

 

A Sapientia Aula Magnája, a vetítések helyszíne (fotó: transindex.ro)

A Sapientia Aula Magnája, a vetítések helyszíne (fotó: transindex.ro)

Remek, világszerte sikert arató vígjátékról, Nemes Jeles Lászlóról, szimpatikus kutyusról és Csík Zenekarról is szól a Filmhíd további kínálata.

 

A Drakula-szindróma – Drakula a képernyőn – olvasható a programban. Körülbelül két hónapja vetítették a Bulgakov Kávézóban Felméri Cecília és Lakatos Róbert „Drakula dilemma” című dokumentumfilmjét (részletek itt).  Tulajdonképpen tesztelték az eddig leforgatott és megvágott anyagot. Most ugyanazt lehet majd látni?

 

„Liza, a rókatündér” (Ujj Mészáros Károly remek vígjátéka)

„Engedem, hadd menjen” (Lévai Balázs dokumentumfilmje)

„Mancs” (Pejó Róbert filmje)

 

Szerkesztő: gergelyzsuzsa, 2015 augusztus 13, 21:08 / actualizat: 2015 szeptember 1, 15:30

RODOSZ: reziliencia a doktori mellett
Hangoló kedd, 2026 február 102026 február 10, 11:00

RODOSZ: reziliencia a doktori mellett

Megújult elnökség vezeti a RODOSZ-t, a Romániai Doktoranduszok és Fiatal Kutatók Szövetségét: Rusu Szidónia eddigi elnök, illetve az...

RODOSZ: reziliencia a doktori mellett
Összegyűjtenék a nagyváradi könnyűipar tárgyi emlékeit
Hangoló csütörtök, 2026 február 52026 február 5, 10:40

Összegyűjtenék a nagyváradi könnyűipar tárgyi emlékeit

A Bihar Megyei Műemlékvédelmi Alapítvány felhívással fordult az egykori nagyváradi könnyűipari üzemek volt dolgozóihoz: szeretnének...

Összegyűjtenék a nagyváradi könnyűipar tárgyi emlékeit
„Mérhető” rákellenes tervek kellenek
Hangoló szerda, 2026 február 42026 február 4, 11:05

„Mérhető” rákellenes tervek kellenek

A nemzetközi és nemzeti döntéshozók jelentős előrelépést értek el a daganatos betegségek megelőzésére és gyógyítására vonatkozó...

„Mérhető” rákellenes tervek kellenek
Alkotás: szín és Fonák
Hangoló kedd, 2026 február 32026 február 3, 12:52

Alkotás: szín és Fonák

Fonák|Crossgrain – ezzel a címmel nyitották meg Ozsváth Zsuzsa költő és képzőművész egyéni kiállítását Nagyváradon, a Léda-ház...

Alkotás: szín és Fonák
Hangoló hétfő, 2026 február 22026 február 2, 11:19

Miniévad az Északi Színházban

Két társulat, egy intézmény – Szatmárnémetiben hagyományosan így működik az Északi Színház: a magyar nyelvű Harag György Társulat...

Miniévad az Északi Színházban
Hangoló hétfő, 2026 január 262026 január 26, 13:06

Egy belső világ felé zarándokolhatunk Ágoston Árpáddal

Ágoston Árpád 25 nap alatt jutott el Lisszabontól Santiago de Composteláig, és közben saját magához is közelebb került; nem véletlen...

Egy belső világ felé zarándokolhatunk Ágoston Árpáddal
Hangoló csütörtök, 2026 január 222026 január 22, 14:50

Nagyenyedi évkezdés, megemlékezésekkel és tervezéssel

Ötödik állomásához érkezett Nagyenyeden a szülők iskolája: január 29-én 17 órától, a Bethlen Gábor Kollégium dísztermében Plötl...

Nagyenyedi évkezdés, megemlékezésekkel és tervezéssel
Hangoló csütörtök, 2026 január 222026 január 22, 12:09

Álmok továbbálmodója, Gergely Zsuzsa

Gergely Zsuzsa közel 30 éve azon dolgozik, hogy közel hozza hallgatóinkhoz a művészeteket, meghozva a kedvünket színházi előadásokhoz,...

Álmok továbbálmodója, Gergely Zsuzsa