Élő Kolozsvári Rádió

Német húsvéti menü

Czégényi Katica könyvkötő évek óta Németországban dolgozik, így valamennyire sikerült rálátnia az ottani konyha sajátosságaira. Húsvét közeledtével, arra kértem, hogy osszon meg velünk néhány németesnek mondott receptet. Íme, egy teljes menüsor.

WEB Lazacos krumpliAz előétel akár egy ünnepi reggeli is lehet, Katica partifalatkáknak nevezte el. Négy személyre szükségünk van négy szelet napraforgómagos kenyérre. Németországban annyiféle kenyér van, nálunk azonban távolról sem, de már kaphatók ezek a szögletes hosszú kenyérszeletek. A csomagoláson keresztül az az érzésünk, hogy nedvesek, nagyon súlyosak. Szóval, szükségünk van még 2 evőkanál puha vajra, 1 evőkanál dijoni mustárra, 3 keményre főtt tojásra, sajtkrémre, legalább háromféle zöldfűszerre, amit aztán apróra vágunk – például kapor, metélőhagyma, petrezselyemzöld, kezeletlen citrom héjára, sóra és borsra. A puha vajat elkeverjük a mustárral, és megkenjük vele a kenyérszeleteket, amelyeket azután falatnyi kis négyzetekre vágunk. A keményre főtt tojásokat felszeleteljük, és rátesszük a kenyérdarabkákra. A tetejükre kerül sajtkrém akár nyomózsákból, akár kiskanállal, végül megszórjuk a zöldfűszerekkel.

A főétel lazacos krumplis csőben sült. Egy körülbelül 26 centiméter átmérőjű tál megtöltéséhez szükségünk van 80 deka krumplira, só, 2 deka vaj, 2 deka zsemlemorzsa, 75 deka lazacfilé, bors, 20 deka tejszín vagy tejföl, 2 tojás, 7 evőkanál tej, 5 evőkanál citromlé, 7 teáskanál torma, fél csokor petrezselyemzöld, egy csokor kapor. Salátát is készíthetünk mellé: ehhez kell egy fej saláta, cukor, olaj, kerti zsázsa. A krumplit héjában megfőzzük, megpucoljuk, kihűtjük és kb. egy centis szeletekre vágjuk. A sütőt 200 fokra előmelegítjük. A hőálló tálat (tepsit) kivajazzuk. Az egycenti szélesre vágott  lazacot és krumplit váltakozva lerakjuk az aljába. A tejszínt (tejet) elkeverjük a borssal, a tejjel, a tojással, 2 evőkanál citromlével, a tormával és a felvágott zöldfűszerrel. Az egészet a lazacos krumplira öntjük. A zsemlemorzsát aranybarnára pirítjuk a vajban, majd rászórjuk a keverékre. A tálat betoljuk az előmelegített sütőbe, és legalul 20 percig sütjük, majd fentről a második sínen addig sütjük, míg szépen megpirul a teteje (5-8 perc). A salátához a salátaleveleket miután alaposan megmostuk, megszárítjuk (vagy ritka szövésű vászonkendőben, vagy salátacentrifugában), apróra tépdessük. Öntetet készítünk a citromléből vagy ecetből, cukorból, olajból, pici sóból és a kerti zsázsából.

A főétel után következik a desszert: finom fonott kalács. Hozzávalók: fél kiló liszt (550-es), 2 deka élesztő, 75 gramm cukor, 125 milliliter tej, 75 gramm mazsola, 2 tojás, fél teáskanál só (ez nagyon fontos, mert enélkül üres ízű a kalács), 1 csomag vanilincukor, 100 gramm lágy vaj, kevés liszt a gyúráshoz, 40 gramm vaj a kenéshez. Hogyha akarunk, citrommázat is tehetünk a kalács tetejére. Ehhez 50 vagy 100 gramm porcukrot 1 evőkanál citromlével és nagyon kevés vízzel összekeverünk, és a forró kalácsra kenjük.  A kalácsot a szokásos módon készítjük el: a felfuttatott élesztőt az átszitált liszthez és a többi hozzávalóhoz adjuk, alaposan összekeverjük, dagasztjuk. 45 percig kelesztjük. Ezután két részre (vagy háromra) osztjuk, és fonjuk. Fonás után további egy órát kelesztjük, majd 200 fokra előmelegített sütőben a tetejét vajjal lekenve kisütjük. Nagymamám, amikor kivette a megsült kalácsokat, vajjal kente le, nem citrommázzal, és konyharuhával letakarva hagyta kihűlni. Ha citrommázzal akarjuk készíteni, még forrón ecsettel szépen rákenjük, és hagyjuk megdermedni.

Jó étvágyat, és áldott ünnepet mindenkinek!


 

Articol editat de deak.gyongyi, 25 március 2016, 11:39 / actualizat: 25 március 2016, 12:59

Ötletbazár: kerti bútor ápolása tavasszal
Blogok péntek, 10 március 2017, 14:28

Ötletbazár: kerti bútor ápolása tavasszal

Tavasz van, szép az idő, kikerülhet a kültéri bútor a balkonra, a teraszra, a kerti pihenőhelyre. Ha máskor nem, hétvégén akad kis idő a...

Ötletbazár: kerti bútor ápolása tavasszal
Ötletbazár: mikró és kávéfőző tisztítása
Blogok csütörtök, 9 március 2017, 15:08

Ötletbazár: mikró és kávéfőző tisztítása

Szinglik figyelem! Az alábbiakban az élet két, nélkülözhetetlen kellékéről, a mikróról és a kávéfőzőről lesz szó. Időnként a...

Ötletbazár: mikró és kávéfőző tisztítása
Lírai dallamokkal ünnepelte a tavaszt és a hölgyeket a Füleljen 2017 március 6-ikai kiadása
Blogok hétfő, 6 március 2017, 13:00

Lírai dallamokkal ünnepelte a tavaszt és a hölgyeket a Füleljen 2017 március 6-ikai kiadása

A kikelet érkeztének és a hölgyek közelgő megünneplésének is szóltak azok a romantikus és impresszionista zenei motívumok amelyeket az...

Lírai dallamokkal ünnepelte a tavaszt és a hölgyeket a Füleljen 2017 március 6-ikai kiadása
Ötletbazár: tavaszi cipővásárlási tudnivalók
Blogok szombat, 4 március 2017, 12:12

Ötletbazár: tavaszi cipővásárlási tudnivalók

Nem mindegy milyen cipőben járunk – gondoljunk erre, ha lábbelit vásárolunk! A fizioterapeuták azt ajánlják naponta váltakoztassuk a...

Ötletbazár: tavaszi cipővásárlási tudnivalók
Blogok péntek, 3 március 2017, 10:03

Ötletbazár: motorkerékpár-ápolás tavasszal

Tavasz van, kezdődnek a motoros hétvégék. Íme az időszerű karbantartási tudnivalók: Mivel a motorkerékpár, vagy a robogó több hónapot...

Ötletbazár: motorkerékpár-ápolás tavasszal
Blogok vasárnap, 26 február 2017, 14:00

Dallamdús lassú zenék a tavasz küszöbén, a hölgyeknek is ajánlva

A kikeletet és a nők örök varázsát is jelképező, elragadó dallamokkal köszönti a karnagy úr a küszöbön álló tavaszt és emlékezik...

Dallamdús lassú zenék a tavasz küszöbén, a hölgyeknek is ajánlva
Blogok csütörtök, 23 február 2017, 13:09

Ötletbazár: női frizuradivat 2017. tavasz

2017. a göndör és a félhosszú haj éve lesz. Aki ezt választja, vigyázzon arra, hogy a göndör, vagy hullámos frizura összhangban legyen...

Ötletbazár: női frizuradivat 2017. tavasz
Blogok csütörtök, 23 február 2017, 12:32

Ötletbazár: férfi frizuradivat 2017. tavasz

A 2017-s tavaszi férfi hajviseletet illetően három népszerű trendet feltétlenül meg kell említenünk: az ősz hatású frizurát, az oldalt...

Ötletbazár: férfi frizuradivat 2017. tavasz