Élő Kolozsvári Rádió

Aki fogyókúrázni akar, vezessen naplót

dr Lorinczi KrisztinaA fogyókúrában nem segítenek sem a bioélelmiszerek, sem a vegetáriánus életmód vagy a paleo étrend – mondta a Hangolóban Lőrinczi Krisztina diabetológus. Ugyanakkor tény, hogy a bioélelmiszerek egészségesebbek, több vitamint és ásványi anyagot tartalmaznak. A vegetáriánus étrend nem számít fogyókúrának, ám a vegetáriánusok könnyebben megőrzik testsúlyukat és védettebbek a kardiovaszkuláris és a daganatos betegségek ellen. Viszont esetükben nagyobb az esélye a hiánybetegségek, például a vashiány kialakulásának. Az interneten közölt csodareceptek java része többet árt, mint használ.

Aki fogyókúrázni akar, vezessen naplót mindarról, amit egy nap folyamán megeszik. Rögtön kiderül, hogy egyszerűen csak több önkontrollra lenne szüksége annak érdekében, hogy csökkentse 10-20 százalékkal a napi kalóriabevitelt – mondta Lőrinczi Krisztina diabetológus.

A teljes beszélgetés itt meghallgatható:

 

Szerkesztő: zilahi.csaba, 2016 június 2, 17:45 / actualizat: 2016 június 5, 13:33

Főzőfutam fűszeres napokra
Hangoló szerda, 2025 július 162025 július 16, 17:28

Főzőfutam fűszeres napokra

Kedden fél hattól mutatják be Kolozsváron Magyarország Főkonzulátusának rendezvénytermében Borbély Éva új könyvét, címe: Főzőfutam...

Főzőfutam fűszeres napokra
Kapu Tiborhoz hasonlóan ez a Spacejunkie célja is: inspirálni és alternatívát adni a fiataloknak
Hangoló szerda, 2025 július 162025 július 16, 13:04

Kapu Tiborhoz hasonlóan ez a Spacejunkie célja is: inspirálni és alternatívát adni a fiataloknak

A Spacejunkie-univerzum YouTube-csatornájának főszerkesztőjét, Nagy Szabolcsot az Axiom-4 misszió sikeres Földet érésének másnapján...

Kapu Tiborhoz hasonlóan ez a Spacejunkie célja is: inspirálni és alternatívát adni a fiataloknak
Csűrfesztivál Mérában: tizedszer is világzene
Hangoló hétfő, 2025 július 142025 július 14, 13:21

Csűrfesztivál Mérában: tizedszer is világzene

Tizedszer lesz a Kolozs megyei Méra a Világzene központja, idén július végén. A szervezők bejelentették a Világzenei Csűrfesztivál idei...

Csűrfesztivál Mérában: tizedszer is világzene
Mezőgazdaság: szinte mindenben esett kár
Hangoló hétfő, 2025 július 142025 július 14, 13:12

Mezőgazdaság: szinte mindenben esett kár

Kiszámíthatatlan az idei nyár időjárása, és a tavasz sem volt sokkal szelídebb. Hideg után extrém meleg, közben tavaszi fagy tizedelte –...

Mezőgazdaság: szinte mindenben esett kár
Hangoló vasárnap, 2025 július 132025 július 13, 20:40

Jubileumi Double Rise

Jubileumiát ünnepelte idén a torockói Double Rise fesztivál. A kétszer felkelő nap falujában nemcsak népszerű előadók koncertjei várták...

Jubileumi Double Rise
Hangoló csütörtök, 2025 július 102025 július 10, 11:33

Felelősebb médiakörnyezet: új audiovizuális kódex

Kiegyensúlyozott, védett és felelős médiakörnyezet kialakítását jelentheti az új audiovizuális kódex, amelyet a múlt héten fogadott el...

Felelősebb médiakörnyezet: új audiovizuális kódex
Hangoló szerda, 2025 július 92025 július 9, 12:02

Megvalósult álom tizenegyedik kiadása: utcazene Szatmárnémetiben

A hétvégén, július 11-13. között ismét utcazenétől lesz hangos Szatmárnémeti, mármint az egyik legszínesebb rendezvénytől, az Utcazene...

Megvalósult álom tizenegyedik kiadása: utcazene Szatmárnémetiben
Hangoló kedd, 2025 július 82025 július 8, 11:50

„Csíkcsicsóban, csibém a csókban…” – 7. Bánffy Palotakoncert zenei csemegékkel

Népes közönség érdeklődésével, telt ház előtt zajlott vasárnap a 7. Bánffy Palotakoncert Kolozsváron, a Bánffy-palota udvarán. Az est...

„Csíkcsicsóban, csibém a csókban…” – 7. Bánffy Palotakoncert zenei csemegékkel