Függőágyban: Itt repül a kismadár
Ünneplőt öltünk, és mosolyra igazítjuk arcunkat, hiszen fényképészhez megyünk. Iuonaş Judit 38 éve dolgozik Kolozsvár egyik belvárosi fotóstúdiójában. A kilencvenes évek elején ismertem meg, amikor szintén ott dolgozó édesanyjával, Gál Judittal készítettem tévériportot. Most, 25 évvel később, Juditnak teszem fel ugyanazt a kérdést, amit régen édesanyjának: milyen a fényképész élete, illetve milyen a mai ember „arcviselete”? Több-e a fényképezés, mint az exponáló gomb megnyomása? Hogyan lop lelket is a fotóra a szakember?
“Legelőször meg kellett tanulnom ceruzát hegyezni. Retusceruza-hegyezéssel kezdtem. A negatívokat is retusáltuk, például a Leica filmen. Azt a pici filmkockát nem lehetett kinagyítani, hanem egy az egyben kellett retusálni. A ceruza hegyes volt, mint a tű. Nagyon jó szem kellett hozzá. A cél az volt: mindenkiből szebbet faragni. Egy kis plusz szempilla, megerősített szájkontűr nem ártott, életet adott a képnek. Az új módszert loptam egy fiatal kolléganőmtől, aki értett a photoshophoz. Észrevétlenül sodort bennünket a hullám.”
“Elkapott a gépszíj. Tetszett a munka, és nagyon kedves munkaközösség volt. Annak idején két váltásban, tizennégyen dolgoztunk ebben az üzletben. Mára négyen maradtunk.”
“Nem mindig tudják a régi képeket úgy megőrizni, hogy ne repedezzenek, ne karcolódjanak meg, ne üssön ki rajtuk a penész. Azokat próbáljuk restaurálni.”
“A beállított képet igénylő kliensekkel el kell beszélgetni, fel kell őket vidítani, üdíteni egy kicsit, mert a mindennapi stressz rá van írva az arcukra. Ragyogjon a szemük, maradjon meg mosolygósan a pillanat, amit majd sajnos koptat az élet”- mondja Iuonaş Judit.
Szerkesztő: Csatári Melinda
Szerkesztő: csatari.melinda, 2016 október 7, 17:14 / actualizat: 2020 augusztus 5, 12:09
