Élő Kolozsvári Rádió

Kihelyezik Kolozsváron a többnyelvű helységnévtáblákat

kolozsvar_tobbnyelvu_helysegnevtablaEmil Boc polgármester pénteken bejelentette: nem fellebbezi meg a megyei törvényszék ítéletét, és kihelyezi a többnyelvű helységnévtáblákat. Kolozsvár bejárataihoz román, magyar, német és latin nyelvű helységnévtáblák kerülnek. Emil Boc közölte, a helyes, és a város történelmét, valamint multikulturális jellegét hűen tükröző feliratok leszögezéséhez a Babeş-Bolyai Tudományegyetem történészeinek szakvéleményét kérte ki.

Az RMDSZ üdvözölte a döntést. Kelemen Hunor szövetségi elnök állásfoglalásában kifejtette, ez egy régóta várt lépés, a kolozsvári magyarok és minden erdélyi magyar sikere. Egy hosszú, több évtizedes időszak vége, amikor végleg lezárulhat a funari korszak, és amikor esély nyílik a tényleges multikulturalizmus megvalósulására. Külön köszönet illeti azokat a román értelmiségieket és véleményformálókat, akik a magyar közösség mellé álltak, az ügy támogatását pedig nyilvánosan is felvállalták – áll a szövetségi elnök közleményében.

A kolozsvári tábla-ügy bizonyítja: van értelme a civil kiállásnak – hangsúlyozza az Erdélyi Magyar Néppárt kolozsvári szervezete. Állásfoglalásában üdvözli Emil Boc polgármester döntését, mely értelmében eláll a többnyelvű helységnévtábla-kihelyezéssel szembeni fellebbezéstől. A Néppárt ugyanakkor gratulált az elért eredményért a Muszáj-Musai Mozgalomnak, a Minority Rights Egyesületnek, valamint mindazoknak, akik kivették részüket e nyelvjogi küzdelemből.

RMDSZ, Néppárt

Szerkesztő: bardosmaria, 2017 április 8, 10:28

Veszélyhelyzetet hirdettek az árvíz sújtotta megyékben
Helyi kedd, 2024 szeptember 172024 szeptember 17, 09:50

Veszélyhelyzetet hirdettek az árvíz sújtotta megyékben

Az országos katasztrófavédelmi felügyelőség hétfő este bejelentette, hogy a belügyminiszter jóváhagyta a vészhelyzet kihirdetését az...

Veszélyhelyzetet hirdettek az árvíz sújtotta megyékben
árvíz
Helyi szombat, 2024 szeptember 142024 szeptember 14, 13:37

Négy ember meghalt a Galac megyében pusztító árvizekben

Négy ember életét vesztette a Galac megyében pusztító árvizekben – tájékoztatott szombaton a katasztrófavédelmi felügyelőség....

Négy ember meghalt a Galac megyében pusztító árvizekben
kolozsvári metró
Helyi kedd, 2024 szeptember 32024 szeptember 3, 09:25

Ciolacu: elvesztette az uniós finanszírozást a kolozsvári metró

Elveszítette a kolozsvári metró a 300 millió eurós uniós finanszírozást – jelentette be tegnap Marcel Ciolacu kormányfő. A kolozsvári...

Ciolacu: elvesztette az uniós finanszírozást a kolozsvári metró
Maroshévíz megválasztott polgármestere kórházba került, miután a főépítész megütötte
Helyi kedd, 2024 augusztus 272024 augusztus 27, 15:58

Maroshévíz megválasztott polgármestere kórházba került, miután a főépítész megütötte

Kéztöréssel került kórházba kedden Maroshévíz megválasztott polgármestere, Sebastian Buzilă, miután fizikai összetűzésbe került a...

Maroshévíz megválasztott polgármestere kórházba került, miután a főépítész megütötte
Helyi hétfő, 2024 augusztus 122024 augusztus 12, 09:10

Leégett a magyar ház Trunkon

Leégett a csángóföldi Trunk település magyar háza tegnap délután – közölte a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége a Facebook-oldalán....

Leégett a magyar ház Trunkon
Helyi csütörtök, 2024 augusztus 82024 augusztus 8, 11:50

Őrizetbe vettek két orvost a bukaresti Sf. Pantelimon Sürgősségi Klinikai Kórházban

Őrizetbe vették a bukaresti Sf. Pantelimon Sürgősségi Klinikai Kórház két aneszteziológus és intenzív terápiás szakorvosát minősített...

Őrizetbe vettek két orvost a bukaresti Sf. Pantelimon Sürgősségi Klinikai Kórházban
Helyi szerda, 2024 július 102024 július 10, 17:17

Rendkívüli parlamenti ülésszak lehet medveügyben

Rendkívüli parlamenti ülésszak összehívását kezdeményezi a Szociáldemokrata Párt a medvepopuláció kezelését szolgáló új...

Rendkívüli parlamenti ülésszak lehet medveügyben
Helyi szerda, 2024 július 102024 július 10, 09:43

Vizsgálódik a rendőrség a Hunyad megyei vidámparkban történt baleset miatt

Gondatlanságból elkövetett testi sértés gyanújával vizsgálódik a rendőrség a Hunyad megyei vidámparkban történt keddi baleset...

Vizsgálódik a rendőrség a Hunyad megyei vidámparkban történt baleset miatt