Élő Kolozsvári Rádió

Gyalog és bringán Jókai nyomában

Biciklisek és és gyalogos teljesítették a Jókai emlék- és teljesítménytúrát mely útvonal szinte azonos azzal, amelyen Jókai járt erdélyi adatgyűjtő útján.

Torockó a végcélja a Jókai emléktúrának. A Székelykő lábainál fekvő, jellegzetes építészeti örökségének konzerválása miatt Europa Nostra díjjal kitüntetett településen járt élményeket gyűjteni Jókai Mór. Gyalogszerrel és bringán indultak ide az Erdélyi Kárpát Egyesület túráján résztvevők, Kolozsvárról. Branea Róbert, a túra szervezője elmondta:

„Szeretnénk ezt a jövőben is ugyanígy megszervezni, s nem csak ezt, hanem a Vasvári Pál emlék- és teljesítménytúrát, meg a Kós Károly túrákat, annak is kidolgoztuk már a kerékpáros változatát már két évvel ezelőtt. A kerékpározást egyre többen kedvelik, nagyon szép dolog. Itt, a környező hegyeinkben, Kolozsvártól mondjuk száz kilométeres körzetben bőven van hely, ahol ezt lehet művelni. Mi ezt támogatjuk és továbbra is fogjuk szervezni.”

This slideshow requires JavaScript.

Jókai Mór sokat utazott, természetrajongó, az 1891-ben alakult Erdélyi Kárpát Egyesület támogatója és tiszteletbeli tagja volt. Az 1848-as forradalom idején játszódó, Egy az Isten című regényének megírását megelőző adatgyűjtő útja során megtett utazását követi nyomon a mostani túra. Váradi István, az EKE Kolozsvár 1891 tagja, szervező elmondta:

„Egyik része a harmincas, vagy harminchárom kilométeres túrának, olyan helyt jön, ahol a régi római nyomvonal is ment. Még megvan az a szerpentin, ahol szekérrel annak idején mentek fel. És, persze, Jókai ott ereszkedett le és jött az Egy az Isten földjére.”

Jókai Mór 1876-ban augusztusában járt Torockón, hogy élményeket gyűjtsön a településről és az unitáriusokról szóló regényéhez. Ennek emlékét őrzi az unitárius parókián az emléktábla. Csécs Márton unitárius lelkész szerint:

„A fogadtatás, az itt a parókia, a hátam mögött levő épületben teljesedett ki, itt fogadta a településnek a vezető emberének a kara, a bíró, a lelkész, a gondnok és itt ebédeltették meg és itt beszélgettek el.”

Az egykori ebéd annyira jól sikerült, hogy Jókai az akkori gondnokról mintázta Adorján Manassét, az Egy az Isten főszereplőjét.

Szilágyi Szabolcs összeállítása:

 

Az EKE kolozsvár 1891 következő túrája, a Vasvári Pál Emlék- és Teljesítménytúra július 8-án, majd a Kós Károly Emlék- és Teljesítménytúra augusztus 12-én lesz.

kvr

Szerkesztő: Szilágyi Szabolcs, 2017 május 8, 20:48 / actualizat: 2017 május 9, 14:40

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 11:53

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön

A Sepsiszentgyörgyön május 22-e és 25-e között zajló könyves seretszemle idén először nyit a nemzetközi, nevezetesen a finn irodalom...

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön
Vizekkel az energiamegtakarításért
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 10:21

Vizekkel az energiamegtakarításért

A projekt célja az energiamegtakarítás azután, hogy felmérik az alacsony mélységű vízrendszerek hőpotenciálját. Pásztor Sándort, a...

Vizekkel az energiamegtakarításért
Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról
Főoldal csütörtök, 2025 május 222025 május 22, 19:46

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról

A magyar nóta és a magyar operett szerelmesével, Maneszes Márton énekessel az Arcélben beszélgettünk, kiemelt figyelmet szentelve az általa...

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról
Párhuzamos valóságok
Főoldal hétfő, 2024 november 252024 november 25, 13:06

Párhuzamos valóságok

Facebookot és Instagramot használok, és egy-egy végiggörgetett óra után mindig megfogadom, hogy le kellene iratkozni örökre, mindkettőről....

Párhuzamos valóságok
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:45

Mese #49: A kapzsi kutya

Negyvenkilencedik mesékben a nagy csont nem biztos, hogy jó ötlet:  Előadja: Juhász...

Mese #49: A kapzsi kutya
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is