Élő Kolozsvári Rádió

Az első világháború arcai

„Mire a falevelek lehullanak…” Emlékképek a Nagy Háborúról címmel kiállítás és könyvbemutató helyszíne volt a kolozsvári Kriza János Néprajzi Társaság.

 

A kiállítást Pozsony Ferenc akadémikus, néprajzkutató nyitotta meg.

Bereczki Ibolya és Pozsony Ferenc: Üzenet a frontról: Ferenc tüzér levelei, 1914–1918. című kötetét Bereczki Ibolya, a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum főigazgató-helyettese mutatta be, majd szerkesztőtársa, Pozsony Ferenc egyetemi tanár beszélt nagyapja az első világháború alatt a frontról hazaküldött leveleit tartalmazó új kötetről. Őt hallják.

 

Bereczki Ibolya és Pozsony Ferenc kötetét követően az érdeklődők további két, ezúttal tudományos jellegű, szintén az első világháborúval kapcsolatos könyvet ismerhettek meg.

Bemutatásra került ifj. Bertényi Iván – Boka László – Katona Anikó  Propaganda – Politika, hétköznapi és magas kultúra, művészet és média a Nagy Háborúban című kötet, amely mellékleteként egy szintén vaskos katalógust adtak ki Propaganda az első világháborúban címmel. Mindkettőt Boka László, az Országos Széchényi Könyvtár tudományos igazgatója ismertette. Őt kérdeztük.

 

Riporter: László Tibor

 

Szerkesztő: laszlot, 2017 október 18, 14:46 / actualizat: 2020 július 21, 20:30

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Szívük csendben az Úrra figyelt
Főoldal péntek, 2026 augusztus 282026 augusztus 28, 12:54

Szívük csendben az Úrra figyelt

A Donát úti Makovecz-templomnál szervezett bibliahéten 3 évesektől 16 évesekig nagyon sokan összegyűltek, több mint hatvanan, a játékos...

Szívük csendben az Úrra figyelt
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:36

Térjenek be Misztótfalura!

Szatmárnémeti felől, Nagybányához közeledve, általában csak átsuhanunk Misztótfalun. Nevét annak a nyomdásznak a jóvoltából ismerjük,...

Térjenek be Misztótfalura!
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:15

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül

Kilépés a keretből – ezt  a címet kapta az a kiállítás, amelyen Ujvárossy László vizuális művész életművét ismerhetik meg...

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül
Főoldal szombat, 2026 május 22026 május 2, 11:05

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára

Anyák napja alkalmából egy hangzó kinccsel kedveskedtünk hallgatóinknak. Főszereplője Ágoston Császár István, akit egykor Istvánkának...

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára