Improvizáció életben, zenében

Józsa Erikával

Igyekeztünk, hogy a romániai magyar közösség érezze, hogy neki szól, róla szól, érte szól a műsor. És még valamit, hogy: csak az igazat! Hogy vége a cenzúrának. És ez félelmetes, főleg, ha annyian nézik a televíziót, ahányan például a mi adásunkat. Hittünk abban, hogy egy ekkora nézettségű műsor a valóságban is előidézhet változásokat.

89-ben annyira akartuk hinni, hogy ez forradalom, pedig számtalan jelből láthattuk volna, hogy ezek nem forradalmárok, hogy ez meg van szervezve, elő van készítve… Nos, annak ellenére azt gondoltuk, hogy forradalom van.

Mi a dzsesszben az improvizáció? Az önkifejezés szabadsága. Ha ezt a fogalmat átemelem a közmédia szótárába, akkor ez a véleményszabadságot jelenti. Ilyen analógiákat lehet találni a zene és a közélet között. Én a dzsessztől nem fordultam el. A rendelkezésemre álló idő fordult el tőlem, de azért koncerteztem az utóbbi időben is, igaz, ritkábban. Nyugdíjasként is megy az élet előre, az egykori feszültségek tanulságokká szelídültek bennem. Az ember utolsó pillanatáig úgy érzi, hogy sok tennivalója lenne még. Szeretném érteni a világot, de még mindig rengeteg kérdés van, amire nem tudom a választ.

Egy hónappal ezelőtt ebben a műsorban Zilahi Csaba beszélgetett Boros Zoltánnal, televíziós szakemberrel, filmrendezővel, zeneszerzővel. Az életút felgöngyölítésében a nyolcvanas évek második feléig jutottak. Innen folytatják a múltidézést, főleg műsorpolitikáról, politikáról.

Articol editat de csatari.melinda, 6 április 2018, 16:03 / actualizat: 5 július 2020, 12:53

1971-től 1985-ig volt a Román Televízió magyar adásának szerkesztője, majd zenei rendezője, 1990 és 2002 között a magyar adás főszerkesztője. 1989 de­cem­ber 22-én a tö­meggel együtt a Ro­mán Te­le­ví­zi­ó­hoz ment, az elsők között szólalt meg ma­gya­rul a „Sza­bad Ro­mán Te­le­ví­zió” kép­er­nyőjén és részt vett a forradalmat közvetítő Négyes Stú­dió mun­ká­já­ban. 1990 januárjában né­hány ré­gi mun­ka­társ­sal és fi­a­tal ér­tel­mi­sé­gi­vel újrain­dí­tot­ta a Ro­mán Te­le­ví­zió ma­gyar nyel­vű adá­sát. Irá­nyí­tá­sa alatt a ma­gyar adás önálló, szókimondó, bátor szerkesztőségként működött. A műsort nagyon sok román is nézte, né­zett­sé­gi mutatói meg­kö­ze­lí­tet­ték az esti híradóét. Főszerkesztősége alatt a RTV magyar szerkesztõsége megkapta a Magyar Köztársaság Kisebbségekért Díját.

Józsa Erikával

Igyekeztünk, hogy a romániai magyar közösség érezze, hogy neki szól, róla szól, érte szól a műsor. És még valamit, hogy: csak az igazat! Hogy vége a cenzúrának. És ez félelmetes, főleg, ha annyian nézik a televíziót, ahányan például a mi adásunkat. Hittünk abban, hogy egy ekkora nézettségű műsor a valóságban is előidézhet változásokat.

89-ben annyira akartuk hinni, hogy ez forradalom, pedig számtalan jelből láthattuk volna, hogy ezek nem forradalmárok, hogy ez meg van szervezve, elő van készítve… Nos, annak ellenére azt gondoltuk, hogy forradalom van.

Mi a dzsesszben az improvizáció? Az önkifejezés szabadsága. Ha ezt a fogalmat átemelem a közmédia szótárába, akkor ez a véleményszabadságot jelenti. Ilyen analógiákat lehet találni a zene és a közélet között. Én a dzsessztől nem fordultam el. A rendelkezésemre álló idő fordult el tőlem, de azért koncerteztem az utóbbi időben is, igaz, ritkábban. Nyugdíjasként is megy az élet előre, az egykori feszültségek tanulságokká szelídültek bennem. Az ember utolsó pillanatáig úgy érzi, hogy sok tennivalója lenne még. Szeretném érteni a világot, de még mindig rengeteg kérdés van, amire nem tudom a választ.

Egy hónappal ezelőtt ebben a műsorban Zilahi Csaba beszélgetett Boros Zoltánnal, televíziós szakemberrel, filmrendezővel, zeneszerzővel. Az életút felgöngyölítésében a nyolcvanas évek második feléig jutottak. Innen folytatják a múltidézést, főleg műsorpolitikáról, politikáról.

Szerkesztő: Csatári Melinda