Élő Kolozsvári Rádió

Aki féllábon is kibírja

Nemrég élő könyvtárban jártam és nagyszerű könyvet olvastam. Egy olyan fiatalember sorsa írta, akinek erejéből optimizmust meríthetünk.

Április 19–20. között színes programkínálattal szervezte meg Kolozsváron a negyedik Könyvturi | élőKönyvtárt az EMKISZ, „semmiből mindent” témával.
Keresztes Zsolt, Kercsó, 27 éves háromszéki amputált srác, aki a sorstól kapott második eséllyel élve dolgozik tervei megvalósításán. Legyőzte a rákot, aktív életet él, sportol és igyekszik visszanyerni erejét. Ennyit tudhattam róla, amikor kiültünk a Szabók Bástyája tövében a napra, az utcazajba, hogy „fellapozzam”.

Fotó: Kustán Magyari Attila

Amikor bementem kemoterápiára a kórházba, a liftben velem utazott egy szülőpár a tolószékes, szinte félholt gyermekével, akinek még olyan állapotában is láttam a szemében az életerőt. Arra gondoltam, hogy akkor én panaszkodom? Ott a lábamban a daganat, de mindig van rosszabb ennél. De van jobb is, s ha most úgy állok hozzá, akkor nekem is lesz jobb. Soha nem mondtam, hogy beteg vagyok, hanem azt, hogy ez egy állapot, ami ma van, s holnapután rendbejön.
Szerencsés vagyok, mert a kezelések alatt mellettem voltak a szüleim, mellettem volt a bátyám, a barátnőm négyszer jött ki hozzám Angliába egy év leforgása alatt, kijöttek a barátaim. Azt kívánom, hogy mindenkinek ilyen családja legyen és ilyen barátai. Szerintem mindenkinek van napos oldala, mindenkiben ott van ez az üzemmód, amivel végig lehet csinálni. Ahol élet-halál kérdés tevődik fel, ott te is be tudod üzemelni ezt az erőt.

Nézzék meg Kercsó oldalán ( www.facebook.com/kercso ), hogy mi mindenre képes ez a fiatalember!

Az One and a half leg elnevezésű egyesületemen keresztül segíteni szeretnék másokon, mert magam is kaptam annyi segítséget, hogy egy emberöltő nem elég megköszönnöm. Nem szavakkal, tettekkel akarom megköszönni.

Alapítványa olyan megmozdulásokat kíván szervezni és támogatni, amelyekkel az élet nagy Harcosain segíthet. Hamarosan sikerül saját „hiper-szuper robot lábát” beszereznie. Projekjét adónk 2%-nak felajánlásával is támogatni lehet. A formanyomtatványt az alábbi linkre kattintva lehet letölteni:  http://https://www.docdroid.net/qN0sFY0/oneandahalfleg2.pdf

Ha szeretné tudni, hogy milyen stádiumban van a gyűjtés, vagy segítene, itt megteheti: https://www.gofundme.com/oneandahalfleg.

Bakó István,  Zsolt egyik nagyon jó barátja például úgy segít, hogy Csíkszeredából Budapestre bringázik azért, hogy az egyesületet népszerűsítse és, hogy a hiányzó pénzt összegyűjtse a protézisre.  

 

Szerkesztő: Csatári Melinda

Szerkesztő: csatari.melinda, 2018 április 27, 16:03 / actualizat: 2020 július 5, 12:43

Mese #49: A kapzsi kutya
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:45

Mese #49: A kapzsi kutya

Negyvenkilencedik mesékben a nagy csont nem biztos, hogy jó ötlet:  Előadja: Juhász...

Mese #49: A kapzsi kutya
Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten