Élő Kolozsvári Rádió

Székely Fesztivál Budapesten

Megnyílt a IV. Székely Fesztivál Budapesten, a Millenáris parkban.

 

Foto: Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes

A háromnapos rendezvénysorozat célja a székely kultúra és hagyomány, a természeti értékek és gasztronómia megismertetése. A díszvendég idén Marosszék. Mintegy száz kézműves mutatkozik be 1.500 termékkel, a színpadon 240 kulturális műsort láthat a közönség. A három nap során a látogatók táncolhatnak, megkóstolhatnak kézműves ételeket és italokat, megismerhetik a székely virtust és észjárást.

Budapest főpolgármestere, Tarlós István a megnyitón elmondta,  a kiállítók és a szereplők tudják, hogy a megőrzésre kapott hagyatékot óvni kell, mert csak egy értékeit tisztelő közösség mutathatja a jövőt a következő generációknak. Tarlós István aki beszámolt arról is, hogy a jövő évi fesztivál díszvendége Székelyudvarhely lesz.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, a rendezvény fővédnöke, kifejtette, mindig úgy gondolnak Székelyföldre mint olyan erőforrásra, amelyet még nem használtak ki eléggé, amely még nem kapcsolódott be eléggé a magyar élet a magyar gazdaság vérkeringéséb. Mint mondta, ezeken a fesztiválokon sok olyan kiállító jelenik meg, akinek már van magyarországi kapcsolata, partnere. Beszélt arról, hogy 2017-ben a magyar export több mint öt százaléka ment ki Romániába és az importnak csaknem két százaléka érkezett onnan. Hozzátette: az az ötmilliárd euró, amely onnan érkezett be vagy oda ment ki exportként, a magyar jelenlétet erősíti, ezen keresztül pedig hozzá tud járulni Maros, Hargita, Kovászna és más területek gazdasági boldogulásához is.

Az ünnepségen köszöntőt mondott Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke, Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke és Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke is.

MTI

Szerkesztő: bardosmaria, 2018 május 11, 16:18

Neamț és Suceava megyében közel ötszáz háztartást érintettek az áradások
Hírek kedd, 2025 július 292025 július 29, 08:45

Neamț és Suceava megyében közel ötszáz háztartást érintettek az áradások

Több mint 470 házat és háztáji gazdaságot érintettek az áradások Neamț és Suceava megyében, és 205 személyt menekítettek ki a...

Neamț és Suceava megyében közel ötszáz háztartást érintettek az áradások
Négyen meghaltak hétfő este a Duna-deltában
Hírek kedd, 2025 július 292025 július 29, 08:37

Négyen meghaltak hétfő este a Duna-deltában

Négy ember meghalt a Duna-deltában hétfő este történt hajóbalesetben. A vízi jármű a Musura-öböl térségében, a Sulina-ágon borult...

Négyen meghaltak hétfő este a Duna-deltában
Meleg- és hidegrekordok is megdőltek a hétvégén
Hírek hétfő, 2025 július 282025 július 28, 11:00

Meleg- és hidegrekordok is megdőltek a hétvégén

Szombat volt az idei nyár legmelegebb napja, vasárnap reggel pedig az ország 50 meteorológiai állomásán is napi minimum-hőmérsékleti...

Meleg- és hidegrekordok is megdőltek a hétvégén
Több megyében is károkat okoztak a viharok
Hírek hétfő, 2025 július 282025 július 28, 09:48

Több megyében is károkat okoztak a viharok

Hat megye 14 településén okozott károkat vasárnap a pusztító szélsőséges időjárás – tájékoztatott a katasztrófavédelmi...

Több megyében is károkat okoztak a viharok
Hírek hétfő, 2025 július 282025 július 28, 08:43

Megszületett a megállapodás a vámokkal kapcsolatban az EU és az USA között

Az EU megállapodott az Egyesült Államokkal egy egységes, 15 százalékos vámtételben az EU-export túlnyomó többségére vonatkozóan. Ezt...

Megszületett a megállapodás a vámokkal kapcsolatban az EU és az USA között
Hírek vasárnap, 2025 július 272025 július 27, 18:07

Lemondott Dragoș Anastasiu miniszterelnök-helyettes

Bejelentette lemondását vasárnap délután Dragoș Anastasiu miniszterelnök-helyettes. Anastasiu körül az elmúlt napokban botrány alakult ki,...

Lemondott Dragoș Anastasiu miniszterelnök-helyettes
Hírek péntek, 2025 július 252025 július 25, 10:31

Komoly átszervezések jönnek a Romsilvánál

Ismertette a Romsilva átszervezéséről szóló javaslatokat Diana Buzoianu környezetvédelmi és erdőgazdálkodási miniszter. A tervezet célja...

Komoly átszervezések jönnek a Romsilvánál
Hírek péntek, 2025 július 252025 július 25, 09:56

Franciaország elismerné a palesztin államot

Franciaország a palesztin állam elismerését tervezi – közölte Emmanuel Macron francia elnök az X-en. Macron bejegyzésében egyben...

Franciaország elismerné a palesztin államot