Élő Kolozsvári Rádió

Újabb lépés a Kuncz Aladárról kialakítandó teljes kép felé

Kevésbé ismert, hogy Kuncz Aladár tevékenységének döntő részét nem szépprózai munkái képezik, és az alkotó – sokak által kiemelt és elismert – 1920-as évekbeli erdélyi irodalomszervezői, szerkesztői és fordítói tevékenysége is árnyékot vet fiatalkori értekezői munkáira.

Az életműsorozat negyedik kötetében közreadott művek e korai életszakasz monográfiáit, Kuncz Aladár szintetizáló irodalomtörténészi tevékenységének eredményeit „hozzák fényre”. A fiatal értekező ugyanis három komoly munkát is készít 1907–1913 közt. Egyetemi díjnyertes szakdolgozata az alapja 1907-es Toldy Ferenc című doktori értekezésének, 1908 és 1910 között írhatta a most első ízben közölt, A magyar irodalomtörténet elméletének és módszerének fejlődése Toldy Ferenc óta című nagy ívű pályaművet. Valamint ebbe a sorba illeszkedik az 1912-ben Thököly a francia irodalomban címmel írt tanulmány is, mely az Erzsébetvárosi Állami Főgimnázium Értesítőjének különlenyomataként is megjelent 1914-ben.
Kuncz Aladár irodalom- és tudománytörténeti munkáinak Boka László és Rózsafalvi Zsuzsanna által gondozott közreadása méltán illesztheti össze ennek az első világégés által kényszerűen szétszabott pályának két térfelét. A kolozsvári Kriterion könyvkiadó és a budapesti Országos Széchényi könyvtár által kiadott, az életműsorozatba tartozó új kötetet augusztus 2o-án mutatták be a 9. Kolozsvári Magyar Napok keretén belül. Ezt követően beszélgettünk el Boka László irodalomtörténésszel.

https://www.mixcloud.com/kolozsvariradio/újabb-lépés-a-kuncz-aladárról-kialak%C3%ADtandó-teljes-kép-felé/

Riporter: László Tibor

Szerkesztő: gergelyzsuzsa, 2018 augusztus 22, 12:00 / actualizat: 2018 augusztus 31, 11:31

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

A Román Rádiótársaság podcast-sorozatot indított YouPlusEU 2024 címmel, az Európai Parlament támogatásával. Ebben a részben arról...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Főoldal kedd, 2024 március 192024 március 19, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány