Élő Kolozsvári Rádió

Víg farsangi napokat! Hargita megyében helyi szinteken is ráerősítenek a szokásra

A víg farsangi napok jegyében Ferencz Angéla jóízű nevetést és a nehéz időszak humoros feldolgozását kívánta hallgatóinknak.

A hagyományos megyei farsangtemetéssel zárult tavaly a Hargita megyei tömegrendezvények sora, még azelőtt, hogy márciusban beköszöntött a világjárvány. A megye jelenlegi zöld besorolásának köszönhetően úgy tűnik, a települések együttműködésében idén is tarthatnak maskarás mulatságokat; nyilván, szűkebb körben, mint korábban, de így is megtalálták a módját a téltemető, tavaszváró események méltó lebonyolításának.

Terveikről Ferencz Angéla néprajzkutató, a Hargita Megyei Kulturális Központ igazgatója beszélt a Hangolóban.

A tavalyi farsangtemetésre aztán egész évben emlékeztünk, mert ez adott nekünk kellő feltöltődést és muníciót, amiből aztán egész évben meríthettünk érzelmileg, lelkileg. Már nyáron sokan gondolkodtunk, kérdezgették is többen, hogy lesz a farsangtemetés, amely ugye tulajdonképpen egy tömegrendezvény… Akkor azt mondtam viccesen, hogy az ókor óta nem maradt el a farsangtemetés, tehát hogy ezek a rítusok vagy szokáscselekvések annyira ott vannak az emberiség történetében, hogy valamilyen módon csak meglesz. Ha nem is tömegrendezvény formájában, de kitaláljuk a módját annak, hogy elűzzük a rosszat, és mi is felzárkózzunk az esztendő forgásához.

Az elmúlt napokban, a szervezőkkel való egyeztetések nyomán sikerült kialakítaniuk a programot, különkiadásnak nevezik az idei farsangbúcsúztatót. A tulajdonképpeni nagytalálkozóra nem kerül sor, de mindegyik hagyományőrző csoport – mind a 13, amely találkozni szokott a megyei rendezvényen –, „otthon, helyben erősít rá a szokására”. Eredeti farsangtemetést tudnak szervezni a helyi közösségeken belül, a Hargita Megyei Kulturális Központ szakmai koordinálásával. Ezen felül mindegyik csoport létrehoz egy Facebook-eseményt, ahol már a farsang utolsó napjaiban, a tervek szerint február elejétől mesélnek a saját farsangjukról: filmekkel, fényképekkel, emlékekkel.

A közös Facebook-esemény már ide kattintva elérhető. 

Nagyon jó alkalom arra, hogy a helyi közösségben ez a népszokás a 21. században is újra megtalálja a helyét, újra bevonódjon a közönség, és egy olyan megyei farsangtemetés lesz idén, ahol 13 helyszínen és több napon át zajlik az esemény. Aki szeretné ezeket megnézni, annak több alkalom is adódik, és közegészségügyileg is biztonságosabb helyzetben. Mivel Hargita megye most zöld besorolásban van, a 300 főnél kevesebb résztvevőt vonzó rendezvények – a járványügyi szabályozások betartásával – megtarthatók szabadtéren. Itt kell egy annyiban vigyázzon minden település, hogy ezeket a móka, a jókedv és a farsangtemetési rítusnak a követésekor is be lehessen tartani.

Bár a Kolozsvári Rádió adáskörzetében nincs ilyen nagyszabású farsangtemetés, a települések azért megrendezik a maguk eseményét, gondoljunk csak a szép hagyománynak örvendő sztánai farsangra vagy akár a torockóira. Ezek szervezőinek is igyekeztünk hasznos tanácsokkal szolgálni, ugyanakkor az EMKE Györkös Mányi Albert Emlékházában zajló JelesNapTár programról is szót ejtettünk. S hogy milyen farsangi fánkot „készítettünk” élő adásban Ferencz Angélával? Az is kiderül a lejátszóra kattintva.

Beszélgetőtárs: Ferencz Zsolt

A 2020-as farsangtemetést ábrázoló fotók a Hargita Megyei Kulturálus Központ Facebook-oldaláról származnak. 

Szerkesztő: kristalybea, 2021 január 26, 15:36

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

A Román Rádiótársaság podcast-sorozatot indított YouPlusEU 2024 címmel, az Európai Parlament támogatásával. Ebben a részben arról...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon