Élő Kolozsvári Rádió

Változóban a szülőföld- és hazafogalom, valamint az állampolgárság megítélése az erdélyi magyarság körében

Nemzeti identitás és Magyarországgal való viszony az erdélyi magyarok körében 2021 – ez volt a témája a Bálványos Intézet legújabb kutatásának, amelynek eredményeit ma ismertették Kolozsváron.

A Bálványos Intézet nemzeti identitással kapcsolatos adatfelvételére 2021. júliusában került sor 1218 fős erdélyi magyarokra reprezentatív mintán. Az adatfelvételt Transylvania Inquiry közvéleménykutató cég végezte. A kérdőíves vizsgálat célja a romániai magyarok identitás-struktúrájának és nemzetkoncepciójának, valamint Magyarországgal való viszonyának vizsgálata volt.

Az eredményeket az MTA Kisebbségkutató Intézet 2007-es és 2010-es, Nemzeti Kisebbségkutató Intézet 2013-as, a Kvantum Research 2016-as és a Bálványos Intézet 2019-es, hasonló tematikájú vizsgálataihoz hasonlították a kutatás során.

Toró Tibor, a Bálványos Intézet kutatási igazgatója szerint az egyik fontos változás, hogy: „Úgy tűnik, bővül azoknak az aránya, akik szerint az igazi magyarságnak a magyar állampolgárság megléte is egy eleme. Ez azt jelenti gyakorlatilag, hogy az erdélyi magyarok fele elfogadja a magyar kormány által kínált össznemzeti narratívát.”

A másik fontos változás a szülőföld- és a hazafogalom alakulásához kötődik: a transzilvanizmus stagnál, erősödnek a kisebb regionális mozgalmak.

További részletek az interjúban.

Riporter Birtalan Albert.

Szerkesztő: kristalybea, 2021 november 10, 16:22

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

A Román Rádiótársaság podcast-sorozatot indított YouPlusEU 2024 címmel, az Európai Parlament támogatásával. Ebben a részben arról...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon