Mértéktartó diákot
A tanulók nem használhatnak mobiltelefont az órákon, tilos kábítószert, cigarettát, etnobotanikus szereket, alkoholt fogyasztaniuk, illetve forgalmazniuk az iskolában, vagy azon kívül, és szerencsejátékokon sem vehetnek részt – egy közvitára bocsátott tanügy-minisztériumi szabályzat-tervezet szerint.
A tervezet mértéktartó megjelenést és civilizált viselkedést ír elő a tanulóknak iskolában és azon kívül, megtiltja, hogy részt vegyenek olyan tiltakozáson, amely miatt kimaradnak az órákról, és nem zárhatják el a tanintézmények bejáratait. Ugyanakkor a tanulók, pedagógus tudta nélkül, nem hagyhatják el az iskolát, és folyamatosan maguknál kell tartaniuk az ellenőrzőt – a közvitán lévő szabályzat-tervezet szerint.
Szerkesztő: , 2014 szeptember 8, 10:05 / actualizat: 2014 szeptember 22, 18:49