Címlap » Műsorok » Láthatár » Láthatár: Szászfehéregyháza, a tőkévé emelt hagyomány

Láthatár: Szászfehéregyháza, a tőkévé emelt hagyomány

Szászfehéregyháza (németül Deutsch-Weisskirch, románul Viscri) egyike az UNESCO Világörökség erdélyi letéteményeseinek. Ezen minőségében külön műsort szenteltünk neki Örökül a világnak című sorozatunkban is. A kevesebb mint 500 lelket számláló falu elmúlt bő évtizede azonban nem feltétlenül UNESCO státusa miatt vált sikertörténetté.

Hogy mégis mitől, arról írt tanulmányt Buzogány Izabella szociológus hallgató. Szászfehéregyháza – fenntarthatóság és autenticitás című tanulmányát a Magyar Szociológiai Társaság és a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Magyar Szociológia és Szociális Munka Intézetének idei kolozsvári nemzetközi tudományos konferenciáján mutatta be.

Szászfehéregyházát nem kényeztette el különösebben a természet, a munkalehetőségek nemrég még nagyjából a háztájira korlátozódtak. Hogy mégsem a rendszerváltás utáni, oly sok romániai vidéki településre jellemző vegetáló, éppen-csak-önnfenntartó falusi lét határozza meg a falu mai mindennapjait, az önmagában egy kis csoda, a mesebeli Hamupipőke történetének egy teljes közösségre alkalmazott parafrázisa. A történet kulcsszereplői: Caroline Fernolend (a falu még megmaradt 15 szász lakójának egyike) és családja, Jessica Douglas-Home, a Mihai Eminescu Trust (MET) elnöke és Károly welszi herceg.

A Mihai Eminescu Alapítvány a múlt század nyolcvanas éveiben alakult a romániai disszidensek támogatására. A falurombolási terv ellenében nemzetközi mozgalmat kezdeményezett az erdélyi szász örökség megmentéséért. Jessica Douglas-Home elnöknek 1993-ban adatott meg először az alaposabb helyszíni szemle esélye. Akkori élményei meghatározóaknak bizonyultak: „A Wales méreteihez fogható területet bejárva Erdély 250 szász falujának és 7 városának mindössze töredékét sikerült megnézni. Freskókkal díszes, erődített templomok, kockakővel burkolt utcák, stukkós, nyeregtetős házak, vadvirágos mezők tárultak szemünk elé, ritka madarakkal és pillangókkal. Tehenek, bivalyok rótták mindennapi útjukat a dombokon, tévedhetetlenül visszatérve saját portájukra az alkonyi fejéshez. Varázslat kerített hatalmába. A vidéki Európa ősi gazdagságának, szépségének érintetlen képét adatott meg látnunk” – írja Jessica Douglas-Home a MET honlapján.

Valahogy így kezdődött a „Whole Village Project – Teljes falu projekt”. A komplex program, amelynek egymást kiegészítő része az épített örökség helyreállítása és az egzisztencia-teremtés a helyi közösségeknek, hagyományos, környezetbarát, fenntartható gazdálkodásra, szolgáltatásokra alapozva. Az ügy nemzetközi népszerűsítője, utazó nagykövete és védnöke nem kisebb személyiség, mint Károly welszi herceg.

A sors – de korántsem a véletlen – úgy hozta, hogy a Mihai Eminescu Trust romániai szervezetének élén egy szászfehéregyházi: Caroline Fernolend áll. A rendszerváltás előtt a falu mezőgazdasági termelőszövetkezetének könyvelőjeként dolgozott. Azon kevés szászok egyike, akik a ’89-es váltást követően a szülőföldön maradást választották. Az ő esetében nem az életkor, hanem a tenni akarás a magyarázat.

Károly welszi herceg és Caroline Fernolend a szászfehéregyházi ökologikus víztisztító avatóján

fotó: Mihai Eminescu Trust

Szászfehéregyháza lakosságának etnikai összetétele a szászok kivándorlásával gyökeresen megváltozott. A közösség megélhetési esélyeit drámai módon érintette a bérmunka-lehetőségek rendszerváltást követő eltűnése. A „vissza a gyökerekhez” elképzelés és a „teljes falu” koncepció ötvözése talán ezen a településen aratta leglátványosabb szászföldi sikerét. Kulcsnak ehhez a hagyomány jó értelemben vett tőkésítése bizonyult.

Buzogány Izabella:

A takaros házak homlokzatán lépten-nyomon ott a Mihai Eminescu Trust emblémája. Az iniciálék alatt a helyreállítás éve.

Szászfehéregyházán az utóbbi években rendszeresen 12.000-15.000 turista fordul meg. De nem csak megfordul, hanem vendégéjszakákat tölt a panziókban, innen járva be a környéket autóval, kerékpáron, szekéren vagy gyalog. A falu örökmozgó lelke, Caroline Fernolend így mesél sikertörténetükről:

Mindent összevetve Szászfehéregyházán és néhány hasonló faluban olyan, sok más, hasonló településen meglévő adottságokból sikerült megélhetést teremteni, amely sajátosságokat másutt talán éppen hátrányként, a modernizáció hiányaként élik meg.

Buzogány Izabella:

Idegenvezetőnek persze csak nagyon kevesen alkalmasak. Hiszen a feladat óhatatlanul kötődik a szász múlt, az erődített templom bemutatásához és persze jó ha legalább németül beszél az illető a románon kívül. Sara Dotz, Caroline Fernolend édesanyja egyike az idegenvezetésre igénybe vehető helyieknek. Ha az időpont is összejön, akár déli harangszóval is szolgál a látogatóknak.

A falu hagyományos ipart űző lakói között előkelő helyet foglalnak el a Gáspár testvérek, akik családja férfiágon emberemlékezet óta a kovácsmesterséget gyakorolja. Műhelyük kihagyhatatlan attrakció minden turistának, de akár „kiszállásokon”, idegenben szervezett szakmai találkozókon, vetélkedőkön csodájukra járnak. Az alszegen lakó magyar roma iparosokkal Ambrus István kollégánk beszélgetett.

Mi a titka annak, hogy sikerül ilyen fokú együttműködést kialakítani a faluközösségen belül? Ez azért egyáltalán nem általánosan jellemző dolog, főleg ennyire heterogén etnikai összetétel mellett. Hogy sikerül összefogni a közösséget, mindenkinek megtalálni a helyét, hiszen ez nyilván nem spontánul zajlik? Buzogány Izabella:

A Fernolend-porta is természetesen hűen őrzi a hagyományt. Caroline szívesen fogadja a vendégeket és lelkesen magyaráz…

Az Izabella által emlegetett „közösséget összetartó” személyiségek között is meghatározó szerepet játszik Caroline Fernolend, aki fáradhatatlan dinamizmussal, de mindenkor teljesen demokratikus módszerekkel fogja össze a falu román, roma, szász és magyar lakóit. A lényeges döntéseket, teendőket a legaktívabb szereplők közösen beszélik meg, a közösségi fórumként szolgáló falugyűléseken. Két évvel ezelőtt, ottjártunkkor Caroline így mesélt ezekről:

This slideshow requires JavaScript.

Egy falu, ahol születnek gyerekek. Akik aztán iskolás korba cseperedve nem arról álmodnak, hogy majd elmennek. Mert úgy érzik, otthon van a jövőjük…Ez bizony megvalósításnak nem kevés!