Élő Kolozsvári Rádió

Elkészült az Európai Unió 2015-ös költségvetése

Elfogadta az Európai Parlament az unió 2015-ös költségvetését és a 2014-es büdzsé kiegészítését.

Az Európai Unió jövőre 145 milliárd 32 millió euró értékben vállalhat kötelezettségeket, és 141 milliárd 21 millió eurót folyósíthat kifizetések formájában.

A 2014-es költségvetést 4 milliárd 25 millió euróval egészítette ki a strasbourgi uniós parlament. A költségvetési bizottság elnöke ugyanakkor úgy véli, hogy az elfogadott büdzsé csak stabilizálni tudja a ki nem fizetett kötelezettségek szintjét, csökkenteni nem.

Az uniós parlament kérésére a bizottság a 2014 elején 23, 4 milliárd euróra rúgó, 2015 elejére pedig a Bizottság legfrissebb adatai szerint már 25 milliárd euróra növekvő hátralék csökkentését célzó tervet dolgoz ki.

Az Európai Parlament azt szerette volna, hogy az unió idén 8 milliárd 8 millió eurós, jórészt versenyjogi bírságokból származó extra jövedelmének egészét a hátralék csökkentésére fordítsák, ám a tagállamok végül 3,53 milliárd eurót szántak a kifizetésekre, az összeg nagy részét pedig visszautalják a tagállami költségvetésekbe.

híradó.hu

Szerkesztő: banyai.margo, 2014 december 18, 10:24

Húsvéti Vásár a Planetáriumban
Hírek kedd, 2025 április 82025 április 8, 09:51

Húsvéti Vásár a Planetáriumban

Virágvasárnap, április 13-án 10 és 19 óra között Húsvéti Vásárt szerveznek a Planetárium Kávéházban. Ingyenes családos- és...

Húsvéti Vásár a Planetáriumban
Hatósági felügyelet alá helyezték a meccs utáni incidens gyanúsítottját
Hírek hétfő, 2025 április 72025 április 7, 08:16

Hatósági felügyelet alá helyezték a meccs utáni incidens gyanúsítottját

Hatósági felügyelet alá helyezték azt a 38 éves férfit, aki a gyanú szerint egy sörösüveget dobott két fiatal felé a Kolozsvári U és a...

Hatósági felügyelet alá helyezték a meccs utáni incidens gyanúsítottját
Bagossy a nyeregben
Hírek péntek, 2025 április 42025 április 4, 08:43

Bagossy a nyeregben

Legismertebb slágereiket népzenei köntösbe bújtatva adja elő a Bagossy Brothers Company június 14-én, a csíksomlyói nyeregben. A zenekarhoz...

Bagossy a nyeregben
A kormány támogatni fogja a vámháború által érintett iparágakat
Hírek csütörtök, 2025 április 32025 április 3, 17:09

A kormány támogatni fogja a vámháború által érintett iparágakat

Támogatni fogja a román kormány az Amerikai Egyesült Államok és Európa közötti vámháború által érintett iparágakat – jelentette...

A kormány támogatni fogja a vámháború által érintett iparágakat
Hírek péntek, 2025 március 282025 március 28, 08:09

Kolozsváron folytatódik a Malomárok felújítása

Csütörtökön fogadta el Kolozsvár helyi tanácsa a 2025-ös évre vonatkozó városi költségvetést, ami idén eléri az 1 milliárd eurót. A...

Kolozsváron folytatódik a Malomárok felújítása
Hírek csütörtök, 2025 március 272025 március 27, 10:28

Ciolacu: ostobaság lenne a TikTok betiltása

Ostobaságnak nevezte Marcel Ciolacu azt a javaslatot, hogy tiltsák be a TikTokot az elnökválasztás előtti kampány idejére. Az ötlet Elena...

Ciolacu: ostobaság lenne a TikTok betiltása
Hírek csütörtök, 2025 március 272025 március 27, 08:41

Rengeteg program a színház világnapjához kapcsolódva Kolozsváron

A Kolozsvári Állami Magyar Színház változatos programkínálattal várja az érdeklődőket a színházi világnap alkalmából. Csütörtökön...

Rengeteg program a színház világnapjához kapcsolódva Kolozsváron
Hírek péntek, 2025 március 212025 március 21, 08:47

Elhalasztja az USA Románia vízummentességét?

Sajtóértesülések szerint az Egyesült Államok elhalaszthatja Románia vízummentességének gyakorlatba ültetését. Andrei Muraru, Románia...

Elhalasztja az USA Románia vízummentességét?