Előszó a harmadik világháborúhoz
Készakarva nem akarunk róla tudni, skizoid módon úgy teszünk, mintha a világ annál érdekesebb és sokszínűbb lenne, minthogy… Pedig már elkezdődött. És nem azért, mert Gorbacsov és Soros György egyaránt figyelmeztettek rá. Valójában be sem fejeződött.
A hivatalos történelemkönyvekben 1945-ben béke köttetett: azóta is évente ünnepeljük a győzelmet. A világon viszont ma is több mint negyven feszültséggóc, háborús, de legalábbis fegyveres konfliktus van. Ebbe a periódusba sorolják a hidegháborút is. Pedig sokhelyütt igen forró volt a talaj. Mint most Kelet-Ukrajnában, de kissé délebbre és keletebbre, újabban Jemenben is. Ha valaki venné a fáradságot – biztosan vannak ilyen statisztikafüggők –, akkor kiszámolhatná, hogy a második világégés és az azóta eltelt időszak áldozatainak száma hogyan arányul egymáshoz. Vaktában megkockáztatom, hogy a két adat, ha nem is tőszomszédi, de nagyon közeli intervallumban található.
Az, hogy arrébb, néhány esztendő múlva mi is többet költünk majd honvédelemre, képzésre és haditechnika-fejlesztésre, jelenleg körülbelül a hascsikarásra ajánlott pohárnyi csapvíz hatékonyságával vetekszik. Kerülném a fölös pánikkeltést és a nagy zsurnalisztikai öblögetésekben rejlő nyelvi bájolgást, az erőltetetten frappáns szóhasználatot, ugyanakkor mégsem hallgathatom el, hogy katonapolitikai szempontból Keleten a helyzetnek változatlanul nincs ura, kezelője, de még receptet sem írtak ki rá, s ha igen, az mindössze a Moszkva elleni szankciók egyre keserűbb pasztilláit tartalmazza; némi, jelképesnél alig nagyobb gyorssegéllyel spékelve, hogy Ukrajna szervezete kiheverje a téli anémiát.
A derűlátóbbak erre Kubával példálóznak, hogy íme el lehet ásni – találóbb, ha azt mondjuk: süllyeszteni – egy több évtizede felemelt csatabárdot. Havanna és Washington egymáshoz közeledése a normalitás felé tart, de a harcias Obama-szpícs a nemzet állapotáról azt sejteti, hogy az Egyesült Államok egyre inkább le akar számolni az iszlám fundamentalizmussal, mégpedig aránylag rövid távon. Részsiker, hogy al Baghdadi sejk csak sérülést szenvedett a neki dedikált bombatámadásban, de ez is álságos dolog: egyetlen emberre ráruházni a konfliktusok miatti felelősséget.
Így a krími és kelet-ukrajnai erőszakos beavatkozás sem pusztán Putyin nagyhatalmi frusztrációjának eredménye: ahogyan Amerikában vannak galambok és héják, a Kreml körül is kering mindenfajta madár. Talán a verebet kivéve, mert az méretben mégsem illeszkedik a fennen köröző faunába. Meg hát tél is van ott, amolyan vodkát kívánó ruszki fagyok, nem szürke, puha, kistestű élőlénynek való idő ez.
Rostás-Péter István
