Élő Kolozsvári Rádió

Határtalanul a Nemzeti Összetartozás Napján

Június 4-e a Nemzeti Összetartozás Napja, az 1920-as trianoni békeszerződés aláírásának évfordulója, Magyarországon nemzeti emléknap.

Tác_Gorsium_Általános_IskolaA magyarországi Határtalanul! elnevezésű kormányprogram keretében a Kolozs megyei  Tordaszentlászlói Borbély József Általános Iskolába 25 magyarországi tanuló érkezett, Fejér megyéből, a Táci Gorsium Általános Iskolából, hogy a nemzeti együvé tartozás tudatát erősítő, közös programokon vegyenek részt az évfordulós héten.

A Határtalanul! program keretében 2010. óta több, mint 30 ezer magyarországi tanuló vehetett részt állami támogatással határon túli magyar lakta régiókat, így Erdélyt is célzó tanulmányi osztálykiránduláson. A programra vonatkozó pályázati kiírás szerint a cél a magyar-magyar kapcsolatok építése, személyes kapcsolatok kialakítása, elmélyítése, tapasztalat szerzés a külhoni magyarságól.

A tordaszentlászlói és a magyarországi, táci iskola 2006. óta ápolTordaszentlászló_Iskola 3 testvérintézményi kapcsolatot. A Határtalanul! program keretében négy éve minden nyáron ellátogatnak Erdélybe a táciak, a tordaszentlászlói gyerekek pedig kétévente viszonozzák a látogatást, ez utóbbi esetben a táci önkormányzat, illetve vállalkozók támogatásával. Tavalyelőtt a két iskola tanulói közösen ültettek csemetéket a Tordaszentlászló határában található honvéd-emlékműnél, a gyermekek azóta is gondozzák ezeket, akárcsak az iskola udvarán közösen ültetett fákat – tudtuk meg a tordaszentlászlói iskola igazgatójától, Boldizsár Zelyk Ibolyától.

Boldizsár Zelyk Ibolya

A magyarországi, táci iskola hetedik osztályos tanulója, Sajtos Dorina első alkalommal jár Erdélyben, de készült a kirándulásra, és meglepett, hogy mi mindent tud Kolozsvárról és környékéről.

Sajtos Dorina

Szöveg és hang: Bárdos Mária

Szerkesztő: bardosmaria, 2015 június 4, 11:45 / actualizat: 2015 augusztus 26, 16:39

„Hiteles, szeretem, fontos”
Hangoló péntek, 2025 április 112025 április 11, 09:03

„Hiteles, szeretem, fontos”

Tavaly ünnepelte fennállásának 70. évét a Kolozsvári Rádió. A kerek évforduló alkalmából dokumentumfilmet készített Forrai Szerénke...

„Hiteles, szeretem, fontos”
Húsvét előtti tojásíró maraton és koncert
Hangoló csütörtök, 2025 április 102025 április 10, 10:59

Húsvét előtti tojásíró maraton és koncert

Húsvét közeledtével a hagyományőrzők életében következik (de ez is lehet, hogy már elkezdődött) az éjjel-nappal tojásírás időszaka....

Húsvét előtti tojásíró maraton és koncert
Kulturális központ lesz Ady múzsájának lakása
Hangoló csütörtök, 2025 április 102025 április 10, 10:03

Kulturális központ lesz Ady múzsájának lakása

A Festum Varadinum kulturális fesztivál előrendezvényeivel adják át a közönségnek Nagyváradon a kívül-belül felújított Léda-házat....

Kulturális központ lesz Ady múzsájának lakása
Jótékonyság, rock és népzene Nagyenyeden
Hangoló szerda, 2025 április 92025 április 9, 11:24

Jótékonyság, rock és népzene Nagyenyeden

Élelmiszercsomagokat oszt a rászorulóknak a Máltai szeretetszolgálat. A Fehér megyei szervezet is gyűjtött adományokat a hétvégén több...

Jótékonyság, rock és népzene Nagyenyeden
Hangoló hétfő, 2025 április 72025 április 7, 12:49

Ünnepel a Kolozsvári Rádió – filmbemutatóra várjuk hallgatóinkat!

Itt Kolozsvár a címe annak a dokumentumfilmnek, amely a mára már 71 éves Kolozsvári Rádióról készült. A rádió elmúlt hét...

Ünnepel a Kolozsvári Rádió – filmbemutatóra várjuk hallgatóinkat!
Hangoló hétfő, 2025 április 72025 április 7, 12:05

A város peremére, de az operastúdióba hív Csergő Domokos és csapata

„József Attila nemcsak a szívemnek kedves, hanem a fülemnek is. Mert bizony »a költő ajkán csörömpöl a szó«, ő »lüktetését...

A város peremére, de az operastúdióba hív Csergő Domokos és csapata
Hangoló szerda, 2025 április 22025 április 2, 12:17

Ragadós száj- és körömfájás – nagyon fontos a hiteles forrásokból való tájékozódás

A hiteles forrásokból való tájékozódás és a hatóságokkal való együttműködés a szarvasmarhákat sújtó száj- és körömfájás...

Ragadós száj- és körömfájás – nagyon fontos a hiteles forrásokból való tájékozódás
Hangoló szerda, 2025 március 262025 március 26, 17:31

Tények és személyes történelem – film a páneurópai piknikről

Szalay Péter Nincs parancs! című filmjét vetítik Kolozsváron, a Sapientia egyetem Hunyadi Mátyás Dísztermében március 27-én este 6...

Tények és személyes történelem – film a páneurópai piknikről