Élő Kolozsvári Rádió

A visszaszámlálás elkezdődött: csütörtökön rajtol az UNTOLD

untoldCsütörtöktől vasárnapig a világ legismertebb electro-dance-music előadói lépnek fel Kolozsváron: AVICII, ARMIN van BUUREN, DAVID GUETTA, DIMITRI VEGAS&LIKE, és jelen lesz a magyarországi IRIE MAFFIA is.  Az esemény egyediségét az adja, hogy a legtöbb kiemelt előadó először lép fel Romániában, ráadásul ugyanazon a színpadon és csak pár óra, vagy nap különbséggel.

Több mint 170 előadó, 8 főszínpad, 80 óra zene, napközben rengeteg kísérő program, 300 méter hosszú bárterület,  a főszínpadon 120 hangszóró, 533 fényszóró és 306 négyzetméternyi képernyő,  11 elsősegély-sátor, egy 20 személy kezelésére alkalmas mozgó-kórház, 6.100 pakolóhely a turistáknak – íme a fesztivál számokban, amelynek költségvetése 4,5 millió euro – ez szponzorszerződésekből, a városi költségvetésből  és a jegyeladásokból gyűlt össze.

Az UNTOLD új turistahullámot vonzott Kolozsvárra. Soha nem tapasztalt mértékben foglaltak szállást a kolozsvári szállodákban és panziókban. A rendezvény teljes látogatottságát a szervezők 300 ezer személyre becsülik. A közönség 60 százaléka nem kolozsvári, 15 százaléka külföldi, a diákok pedig idén Kolozsvárt választották a nyár legjobb bulivárosának. A reklám, amelyet nemzetközi szinten kapott a város az UNTOLD Fesztivál szervezése miatt, példátlan. Olyan neves újságok és tévécsatornák írtak Kolozsvárról, Erdélyről mint a The Guardian, a BBC, a CNBC, a Huffington Post, a The Verge.

A fesztiválra a belépés a sétatéri, a Magyar Színház felőli főbejáratnál történik majd, ahol a jegyeket karszalagokra cserélik. 140 személy biztosítja a fesztiválozók belépését, a karszalagok beszerzése már egy nappal a rendezvény előtt lehetséges. A program minden nap 12 órakor kezdődik és másnap délelőtt 10 órakor végződik – ekkor a fesztiválozóknak kötelezően el kell hagyniuk a területet. A Kolozsvári Közszállítási Vállalat öt városi vonalon, valamint Szászfenes felé biztosít éjszakai járatokat, ugyanakkor nappal növeli a Sétatér és az aréna környékén közlekedő közszállítási járművek számát.

Az UNTOLD Fesztivál a Kolozsvár 2015 Európa Ifjúsági Fővárosa programsorozat legnagyobb szórakoztató rendezvénye, amelyet a Share Föderáció szervez a Student Plus szervezettel partnerségben.

UNTOLD

Szerkesztő: csatari.melinda, 2015 július 28, 10:14 / actualizat: 2015 július 29, 15:28

Veszélyhelyzetet hirdettek az árvíz sújtotta megyékben
Helyi kedd, 2024 szeptember 172024 szeptember 17, 09:50

Veszélyhelyzetet hirdettek az árvíz sújtotta megyékben

Az országos katasztrófavédelmi felügyelőség hétfő este bejelentette, hogy a belügyminiszter jóváhagyta a vészhelyzet kihirdetését az...

Veszélyhelyzetet hirdettek az árvíz sújtotta megyékben
árvíz
Helyi szombat, 2024 szeptember 142024 szeptember 14, 13:37

Négy ember meghalt a Galac megyében pusztító árvizekben

Négy ember életét vesztette a Galac megyében pusztító árvizekben – tájékoztatott szombaton a katasztrófavédelmi felügyelőség....

Négy ember meghalt a Galac megyében pusztító árvizekben
kolozsvári metró
Helyi kedd, 2024 szeptember 32024 szeptember 3, 09:25

Ciolacu: elvesztette az uniós finanszírozást a kolozsvári metró

Elveszítette a kolozsvári metró a 300 millió eurós uniós finanszírozást – jelentette be tegnap Marcel Ciolacu kormányfő. A kolozsvári...

Ciolacu: elvesztette az uniós finanszírozást a kolozsvári metró
Maroshévíz megválasztott polgármestere kórházba került, miután a főépítész megütötte
Helyi kedd, 2024 augusztus 272024 augusztus 27, 15:58

Maroshévíz megválasztott polgármestere kórházba került, miután a főépítész megütötte

Kéztöréssel került kórházba kedden Maroshévíz megválasztott polgármestere, Sebastian Buzilă, miután fizikai összetűzésbe került a...

Maroshévíz megválasztott polgármestere kórházba került, miután a főépítész megütötte
Helyi hétfő, 2024 augusztus 122024 augusztus 12, 09:10

Leégett a magyar ház Trunkon

Leégett a csángóföldi Trunk település magyar háza tegnap délután – közölte a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége a Facebook-oldalán....

Leégett a magyar ház Trunkon
Helyi csütörtök, 2024 augusztus 82024 augusztus 8, 11:50

Őrizetbe vettek két orvost a bukaresti Sf. Pantelimon Sürgősségi Klinikai Kórházban

Őrizetbe vették a bukaresti Sf. Pantelimon Sürgősségi Klinikai Kórház két aneszteziológus és intenzív terápiás szakorvosát minősített...

Őrizetbe vettek két orvost a bukaresti Sf. Pantelimon Sürgősségi Klinikai Kórházban
Helyi szerda, 2024 július 102024 július 10, 17:17

Rendkívüli parlamenti ülésszak lehet medveügyben

Rendkívüli parlamenti ülésszak összehívását kezdeményezi a Szociáldemokrata Párt a medvepopuláció kezelését szolgáló új...

Rendkívüli parlamenti ülésszak lehet medveügyben
Helyi szerda, 2024 július 102024 július 10, 09:43

Vizsgálódik a rendőrség a Hunyad megyei vidámparkban történt baleset miatt

Gondatlanságból elkövetett testi sértés gyanújával vizsgálódik a rendőrség a Hunyad megyei vidámparkban történt keddi baleset...

Vizsgálódik a rendőrség a Hunyad megyei vidámparkban történt baleset miatt