Felvarrják a nagytestvér ráncait
Módosítják az elavultnak bizonyult nemzetbiztonsági törvényeket, és felszámolják a titkosszolgálatok és fegyveres erők munkáját hátráltató joghézagokat – jelentette be Klaus Johannis államfő.
A kormánnyal és parlamenti pártokkal folytatott konzultációsorozat nyomán első ütemben a Cioloş-kabinet május végéig a parlament elé terjeszti a terrorelhárítási törvény tervezetét, valamint a prepay telefonszámok névtelenségét eltörlő, illetve az információbiztonsági törvény új változatát. Az utóbbi két jogszabály 2014-ben kidolgozott első változata alkotmánysértőnek bizonyult.
A téma azután került ismét a középpontba, hogy Dacian Cioloş kormányfő a brüsszeli merényletek nyomán hírszerzői forrásokra hivatkozva arról számolt be: névtelenséget adó romániai prepay kártyákat is használnak az elkövetők.
kronika.ro
Szerkesztő: banyai.margo, 2016 április 14, 08:43 / actualizat: 2016 április 14, 11:22