Élő Kolozsvári Rádió

Fociválogató a kolozsvári Driblinél

dribliKolozsvár magyar gyerekfoci csapatából akár a rangos klubokig vezethet az út.

A néhány éve indult Dribli magába szippantotta az addig román csapatok utánpótlását erősítő gyermekeket, saját tömegsport-részlegének legtehetségesebbjei is a kiemelt csapatban játszanak. Most válogatást tartanak. 2004 és 2010 között született gyermekek jelentkezését várják. Életkori sajátosságoknak megfelelő képzést, magyar nyelvi környezetet és a profivá válás lehetőségét kínálják.

Könczei Soma, a Dribli alapítója szerint a csapatnak sok jó játékosa van, de fontos a folyamatos továbbfejlődés. Mostanig a tömegsportos csoportból kerültek be a gyerekek a Dribli FC kiemelt csoportjába, de sok magyar gyermek jött át más, az edzéseket románul tartó klubtól is. A Dribli alapításakor számítottak is erre. Jó játékosra azonban mindig szükség van:

„Mostanra főleg a legnagyobb korosztályban nagyon jó csapatunk van, de ahogy szokták mondani, a kispad az elég rövid.”

A klub alapítója négy év tapasztalatára alapozva állítja, érdemes a Driblibe jelentkezni, mert jóbaráti, magyar közösségbe kerül a gyermek. Ezen túlmenően komoly futballista képzés folyik. Ha valakinek komoly elképzelései vannak, megtalálhatja a számítását.

A Dribli két éve megállapodást kötött a Puskás Akadémiával, a legjobbak ott folytathatják, majd néhány év múlva akár bármelyik rangos klubban.

A válogatás az alábbi program szerint zajlik szombaton a Fellegváron:

9:30 – 10:30 2004/2005/2006-ban született gyermekek;

10:30 – 11:30 2009/2010-ben született gyermekek;

11:30 – 12:30 2007/2008-ban született gyermekek.

Fellegvár, CMC pálya, A. Bunea/Íjász utca 1

 

A teljes beszélgetés:

Audió lejátszó

kolozsvári rádió

Szerkesztő: Szilágyi Szabolcs, 2016 május 18, 21:56 / actualizat: 2016 május 21, 8:25

Hangoló kedd, 2025 április 292025 április 29, 15:07

Felnőtt korban veszélyesebbek a gyermekbetegségek

Fültőmirigy-gyulladás, kanyaró, rózsahimlő. Mindegyik úgynevezett gyermekbetegség, amelyeket jellemzően kiskorunkban kapunk el, de...

Felnőtt korban veszélyesebbek a gyermekbetegségek
Hangoló hétfő, 2025 április 282025 április 28, 11:38

Mi következik a Vatikánban Ferenc pápa temetése után?

Földi útját lezárta, s mondhatjuk azt is: feladatát elvégezte Ferenc pápa, akitől szombaton vehettek búcsút a zarándokok a Vatikánban és...

Mi következik a Vatikánban Ferenc pápa temetése után?
Hangoló péntek, 2025 április 252025 április 25, 11:50

Hokivébé Sepsiszentgyörgyön – start előtt az év hazai sporteseménye

Április 27-e és május 3-a között Sepsiszentgyörgyön, a Sepsi Arénában zajlik a Divízió 1/A jégkorong-világbajnokság. Az év...

Hokivébé Sepsiszentgyörgyön – start előtt az év hazai sporteseménye
Hangoló csütörtök, 2025 április 242025 április 24, 11:26

Spárgát tessék, friss és roppanós!

Egy ideje visszatérő vendégként érkezik Kolozsvárra Demeter Ferenc, aki családjával Maros megyében, Beresztelkéhez közeli területükön...

Spárgát tessék, friss és roppanós!
Hangoló szerda, 2025 április 232025 április 23, 17:35

Kihozni a maximumot a román érettségiből: itt a bacprep.ro

Elérhető, valódi segítséget igyekeznek nyújtani az érettségizőknek román nyelv és irodalomból a bacprep.ro elindítói. A portál a...

Kihozni a maximumot a román érettségiből: itt a bacprep.ro
Hangoló kedd, 2025 április 222025 április 22, 13:13

Hegyikerékpározni várnak kicsiket és nagyokat Ajtonba

Negyedjére szervezi meg a Rupicapra Hegyisport Egyesület az Aiton Bike elnevezésű hegyikerékpáros versenyt április 26-án, szombaton....

Hegyikerékpározni várnak kicsiket és nagyokat Ajtonba
Hangoló hétfő, 2025 április 212025 április 21, 10:58

Gasztrokulturális séta a múltból a jövőbe – terítéken a Ferencesek főztje

Március közepén, egy magyar és egy román nyelvű gasztrokulturális est keretében Kolozsvárra is megérkezett a Ferencesek főztje....

Gasztrokulturális séta a múltból a jövőbe – terítéken a Ferencesek főztje
Hangoló csütörtök, 2025 április 172025 április 17, 08:37

A tojásírás- és festés alapjai – jótanácsok és technikák Sántha Emőkétől

Sántha Emőke kolléganőnk a Hangolóban árult el különböző tojásírási és -festési praktikákat, közben pedig szép motívumokat rajzolt...

A tojásírás- és festés alapjai – jótanácsok és technikák Sántha Emőkétől