Élő Kolozsvári Rádió

Akiről azt hiszik, „csak lóbálja a lábát”

Az APSCO Egyesület meghívására, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Szociológia és Szociálismunkás-képző Karának támogatásával, segítő szakembereknek szóló képzéssorozatot tartott Kolozsváron a budapesti Országos Onkológiai Intézet pszichoonkológus csapata, dr. Riskó Ágnes vezetésével, 2016. június 2-4. között.

A budapesti Országos Onkológiai Intézet csapata és vendéglátójuk.

A budapesti Országos Onkológiai Intézet csapata és vendéglátójuk (Forrás: dr. Dégi L. Csaba közösségi oldala).

Magyar nyelvű pszichoonkológiai előadás-sorozatot először szerveztek Erdélyben. A képzésen szó esett a betegség okozta traumáról, a lehetséges pszichológiai segítségről, de a veszteség feldolgozásáról, valamint a prevencióról is.

A pszichológuscsoport szupervizora dr. Riskó Ágnes klinikai szakpszichológus, aki 1989-ben kezdett el dolgozni pszichológusként a budapesti Országos Onkológiai Intézetben, és ezt a munkát 2014-ig folytatta. Az utóbbi években csatlakozott hozzá az a fiatal csapat, akikkel Kolozsvárra érkezett.

Az első részben azt feszegettem, mi is a pszichológus szerepe az onkológián, a gyógyulásban:

Riskó Ágnes onkopszichológussal Rácz Éva beszélgetett.

Nincs recept. De kitartó munkával, a pszichológus is része lehet a terápiás csapatnak.

Nemrég hallottam a televízióban: Romániában évente 84 ezer új rákbeteget diagnosztizálnak, és több, mint 40 ezren halnak meg a betegség miatt. Míg az első adat szinte azonos az európai átlaggal, a második sokkal magasabb annál.
Romániában a szűrővizsgálatokra senki sem kötelez minket, mint ahogyan (Magyarországgal ellentétben például) arra sem kötelezik sem a háziorvost, sem a nyilvántartásában lévő betegét, hogy legalább évente egyszer találkozzanak. Pedig a megelőzésnek, a jól időzített, rendszeresen elvégzett szűrővizsgálatoknak óriási szerepe volna a túlélési arány növelésében, a betegség leküzdésében.

A prevenció nem csak az egyén felelőssége – mondja a pszichoterapeuta.

 

dr. Riskó Ágnes. Fotó: Rácz Gabriella.

dr. Riskó Ágnes.
Fotó: Rácz Gabriella.

Dr. Riskó Ágnes onkopszichológussal és csapatával, valamint a mintegy 50 résztvevővel a képzés szüneteiben sokat beszélgettünk betegségről, felelősségről, megelőzésről. Arról, hogy hogyan segíthet a gyógyulásban a betegnek és a családjának is a segítő, a pszichológus.

És hadd zárjam azzal, amiben az interjú után is egyetértettünk a csapattal és vezetőjével: a daganatok több formája – idejében felfedezve és megfelelően kezelve – ma már nem jelent egyértelmű halálos ítéletet.

Rácz Éva

Szerkesztő: racz.eva, 2016 június 14, 22:28 / actualizat: 2016 június 17, 10:37

„Hiteles, szeretem, fontos”
Hangoló péntek, 2025 április 112025 április 11, 09:03

„Hiteles, szeretem, fontos”

Tavaly ünnepelte fennállásának 70. évét a Kolozsvári Rádió. A kerek évforduló alkalmából dokumentumfilmet készített Forrai Szerénke...

„Hiteles, szeretem, fontos”
Húsvét előtti tojásíró maraton és koncert
Hangoló csütörtök, 2025 április 102025 április 10, 10:59

Húsvét előtti tojásíró maraton és koncert

Húsvét közeledtével a hagyományőrzők életében következik (de ez is lehet, hogy már elkezdődött) az éjjel-nappal tojásírás időszaka....

Húsvét előtti tojásíró maraton és koncert
Kulturális központ lesz Ady múzsájának lakása
Hangoló csütörtök, 2025 április 102025 április 10, 10:03

Kulturális központ lesz Ady múzsájának lakása

A Festum Varadinum kulturális fesztivál előrendezvényeivel adják át a közönségnek Nagyváradon a kívül-belül felújított Léda-házat....

Kulturális központ lesz Ady múzsájának lakása
Jótékonyság, rock és népzene Nagyenyeden
Hangoló szerda, 2025 április 92025 április 9, 11:24

Jótékonyság, rock és népzene Nagyenyeden

Élelmiszercsomagokat oszt a rászorulóknak a Máltai szeretetszolgálat. A Fehér megyei szervezet is gyűjtött adományokat a hétvégén több...

Jótékonyság, rock és népzene Nagyenyeden
Hangoló hétfő, 2025 április 72025 április 7, 12:49

Ünnepel a Kolozsvári Rádió – filmbemutatóra várjuk hallgatóinkat!

Itt Kolozsvár a címe annak a dokumentumfilmnek, amely a mára már 71 éves Kolozsvári Rádióról készült. A rádió elmúlt hét...

Ünnepel a Kolozsvári Rádió – filmbemutatóra várjuk hallgatóinkat!
Hangoló hétfő, 2025 április 72025 április 7, 12:05

A város peremére, de az operastúdióba hív Csergő Domokos és csapata

„József Attila nemcsak a szívemnek kedves, hanem a fülemnek is. Mert bizony »a költő ajkán csörömpöl a szó«, ő »lüktetését...

A város peremére, de az operastúdióba hív Csergő Domokos és csapata
Hangoló szerda, 2025 április 22025 április 2, 12:17

Ragadós száj- és körömfájás – nagyon fontos a hiteles forrásokból való tájékozódás

A hiteles forrásokból való tájékozódás és a hatóságokkal való együttműködés a szarvasmarhákat sújtó száj- és körömfájás...

Ragadós száj- és körömfájás – nagyon fontos a hiteles forrásokból való tájékozódás
Hangoló szerda, 2025 március 262025 március 26, 17:31

Tények és személyes történelem – film a páneurópai piknikről

Szalay Péter Nincs parancs! című filmjét vetítik Kolozsváron, a Sapientia egyetem Hunyadi Mátyás Dísztermében március 27-én este 6...

Tények és személyes történelem – film a páneurópai piknikről