Élő Kolozsvári Rádió

Világzene a mérai csűrökben

csurfeszt_meraKolozsvár mellett, Mérában, világzenei csűrfesztivált tartanak július utolsó hétvégéjén. A fesztivál segítséget nyújthat a funkciójukat vesztett hatalmas mérai kőcsűrök megmentésében is. Helyszínéül a mérai csűrök szolgálnak. A csűrfesztivált szerdán sajtósétán harangozták be, a helyszínen.

A Méra – World Music nemzetközi figyelemre kíván számot tartani a jövőben. A szervezők szerint Kalotaszeg, Erdély, mint helyszín tökéletesen alkalmas. Az állattartás visszaszorulásával, a hatalmas mérai kőcsűrök is veszélybe kerültek. Vagy üresen állnak, vagy jellegüktől megfosztva alakítják át őket, a mostani követelményeknek megfelelve. A világzenei csűrfesztivál segíthet a megőrzésükben. A világzenei koncertek mellett, autentikus népzene fog szólni az esti táncházakban.

Az egyik helyszín, a Szarka-telek csűrje színpaddá fog átalakulni a fesztivál ideje alatt. Itt találta ki a két főszervező, Varga Zoltán László és Bethlendi András egy táncház alkalmával, hogy  néptáncegyüttest kell alapítani, majd megszervezték az első Kalotaszegi Vándor Néptánctábort. Most a csűrfeszten dolgoznak.

Bethlendi András elmondta:

„Mi kalotaszegiek vagyunk, hét éve tevékenykedünk Kalotaszegen, megalapítottuk a Kalotaszeg néptáncegyüttest, majd elkezdtünk öt évvel ezelőtt egy tánctábort szervezni, a Kalotaszegi Vándor Néptánctábort, és most, hét év után megszervezzük az első fesztiválunkat.”

Világzene alatt magyarul a népzenéből inspirálódó, de a könnyűzenébe vagy a klasszikus zenébe nehezen besorolható zenei műfajt értjük, de Nyugat-Európában a népzenét is világzenének tekintik. A Méra – World Music-on fellép Csík János az Esszencia zenekarral, a Tárkány művek, Nikola Parov, Herczku Ágnes, Limberger Tcha és Benjamin Clement, a Buda Folk Band, a Nadara, Palatka, Szászcsávás, egész Kalotaszeg muzsikusaival, és a Fölszállott a Páva műsorát is megnézhetik majd.

 

A mérai csűrfeszten a program július 29-én kezdődik az I. Kalotaszegi zenésztalálkozóval, amelyre a belépés ingyenes. Szombat és vasárnap világzenei koncertek, gyerekprogramok, filmek, kerekasztal -beszélgetések és éjszakai táncház is várja a résztvevőket.

kolozsvári rádió/közlemény

Szerkesztő: Szilágyi Szabolcs, 2016 június 17, 04:09 / actualizat: 2016 június 19, 19:46

„Hiteles, szeretem, fontos”
Hangoló péntek, 2025 április 112025 április 11, 09:03

„Hiteles, szeretem, fontos”

Tavaly ünnepelte fennállásának 70. évét a Kolozsvári Rádió. A kerek évforduló alkalmából dokumentumfilmet készített Forrai Szerénke...

„Hiteles, szeretem, fontos”
Húsvét előtti tojásíró maraton és koncert
Hangoló csütörtök, 2025 április 102025 április 10, 10:59

Húsvét előtti tojásíró maraton és koncert

Húsvét közeledtével a hagyományőrzők életében következik (de ez is lehet, hogy már elkezdődött) az éjjel-nappal tojásírás időszaka....

Húsvét előtti tojásíró maraton és koncert
Kulturális központ lesz Ady múzsájának lakása
Hangoló csütörtök, 2025 április 102025 április 10, 10:03

Kulturális központ lesz Ady múzsájának lakása

A Festum Varadinum kulturális fesztivál előrendezvényeivel adják át a közönségnek Nagyváradon a kívül-belül felújított Léda-házat....

Kulturális központ lesz Ady múzsájának lakása
Jótékonyság, rock és népzene Nagyenyeden
Hangoló szerda, 2025 április 92025 április 9, 11:24

Jótékonyság, rock és népzene Nagyenyeden

Élelmiszercsomagokat oszt a rászorulóknak a Máltai szeretetszolgálat. A Fehér megyei szervezet is gyűjtött adományokat a hétvégén több...

Jótékonyság, rock és népzene Nagyenyeden
Hangoló hétfő, 2025 április 72025 április 7, 12:49

Ünnepel a Kolozsvári Rádió – filmbemutatóra várjuk hallgatóinkat!

Itt Kolozsvár a címe annak a dokumentumfilmnek, amely a mára már 71 éves Kolozsvári Rádióról készült. A rádió elmúlt hét...

Ünnepel a Kolozsvári Rádió – filmbemutatóra várjuk hallgatóinkat!
Hangoló hétfő, 2025 április 72025 április 7, 12:05

A város peremére, de az operastúdióba hív Csergő Domokos és csapata

„József Attila nemcsak a szívemnek kedves, hanem a fülemnek is. Mert bizony »a költő ajkán csörömpöl a szó«, ő »lüktetését...

A város peremére, de az operastúdióba hív Csergő Domokos és csapata
Hangoló szerda, 2025 április 22025 április 2, 12:17

Ragadós száj- és körömfájás – nagyon fontos a hiteles forrásokból való tájékozódás

A hiteles forrásokból való tájékozódás és a hatóságokkal való együttműködés a szarvasmarhákat sújtó száj- és körömfájás...

Ragadós száj- és körömfájás – nagyon fontos a hiteles forrásokból való tájékozódás
Hangoló szerda, 2025 március 262025 március 26, 17:31

Tények és személyes történelem – film a páneurópai piknikről

Szalay Péter Nincs parancs! című filmjét vetítik Kolozsváron, a Sapientia egyetem Hunyadi Mátyás Dísztermében március 27-én este 6...

Tények és személyes történelem – film a páneurópai piknikről