Címlap » Műsorok » Hangoló » Élelmiszer-pazarlás: egy tábla csoki, 1700 liter víz

Élelmiszer-pazarlás: egy tábla csoki, 1700 liter víz

Nemrég fogadta el a képviselőház az élelmiszer-pazarlás csökkentését célzó tervezetet, ennek kapcsán beszélgettünk dr. Réti Kingával, a BBTE Környezettudományi és Környezetmérnöki Karának adjunktusával.

Románia kissé jobban áll, mint az Európai Unió többi része: míg átlagosan 180 kilogrammnyi kidobott élelmiszer jut évente egy uniós állampolgárra, az országban ez a mennyiség fejenként mintegy 100 kilogramm. Romániában évente mintegy 200 ezer tonna élelmiszerhulladék kerül a szemétbe, az Európai Unió szintjén 89 millió tonnára lehet becsülni a kidobott mennyiséget. Ugyanakkor világszerte hozzávetőlegesen egymilliárd ember éhezik – figyelmeztetett dr. Réti Kinga.

A pazarlás csökkentésének legegyszerűbb módja a tudatos vásárlás. Ennek első lépése a bevásárlólista készítése és a kis mennyiségben, illetve gyakrabban történő vásárlás. Számít az is, hogyan fizetünk, hiszen ha készpénzt használunk, sokkal jobban megnézzük, mennyit adunk ki. Az utolsó, szinte magától értetődő tényező pedig az, hogy fogyasszunk el mindent, amit megvásároltunk. A kukában leggyakrabban a romlandó termékek: húsfélék, gyümölcsök, zöldségek és a tejtermékek landolnak.

Egy tábla csokoládé előállításához körülbelül 1700 liter vízre van szükség, egy kilogramm marhahús 15 ezer liter vízbe „kerül” – beleértve persze az élő állat által elfogyasztott mennyiséget is. Ha kiöntünk egy csésze kávét, nem egy csésze, hanem 140 liter vizet pazarolunk el.

Amikor bevásárolunk, megfizetjük a termék előállítását, szállítását, és „belepótolunk” például a gyártó alkalmazottainak bérébe vagy villanyszámlájába is. „Ezekre a dolgokra az emberek nem igazán gondolnak, amikor tök nyugodtan kihajítjuk a kukába az élelmiszereket” – fogalmazott dr. Réti Kinga.

Már léteznek szervezetek, amelyek a kidobásra ítélt, nem romlandó élelmiszert eljuttatják a korábban említett egymilliárd éhezőnek, azonban Réti Kinga szerint marad még tennivaló ezen a területen. Az első lépés azonban mindenképpen az volna, hogy egyáltalán ne ítéljünk kidobásra semmilyen élelmiszert, használjunk fel mindent, amit termelünk. Ha így folytatjuk a pazarlást, előbb-utóbb túllépjük a létező termőföldek maximális kapacitását, és ötven-hatvan év múlva termőtalaj nélkül maradunk.