Nekünk már/még (hatvan)nyolc! – Retró-mánia szombaton 13.05-től
A Retro-mánia első órájában kizárólag az 1968-as és 1969-es év magyar és nemzetközi terméséből csemegézünk, az Illés, az Omega, a Hungária, a Beatles, Tom Jones, Jimi Hendrix, a Cream, a Monkies, a Doors és a Deep Purple dalai szólnak.
A második retró óra a county muzsikáé: először 100 Folk Celsiusra hevülünk, majd Elvis Presley dalai közül csendül fel néhány, végül pedig a fiatal Koncz Zsuzsával sétálunk a domboldalon és próbáljuk megfejteni a Jelbeszédet. Nosztalgiázzanak velünk ezen a szombaton is! Szerkesztő: Mihály István.
A 98.8 MHz-en és interneten, minden szombaton 13.05-15 óra között RETRO-MÁNIA. Máig időszerű rockzenei értékeket idézünk, fedezünk fel újra.Elsősorban 60-as, 70-es, 80-as és 90-es évek nagy magyar előadóit, együtteseit szólaltatjuk meg, de persze a nemzetközi termésből is csemegézünk.
Szerkesztő: mihaly.istvan, 2016 november 19, 12:37