Élő Kolozsvári Rádió

Még lehet jelentkezni az kulteseménynaptárba

December 22-ig hosszabbították meg az esemény-beküldési határidőt az RMDSZ, a Communitas Alapítvány és az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, a 2017-es kulturális eseménynaptárába.

A romániai magyar civil szervezeteket, december 22-ig küldhetik el a jövő évre tervezett kulturális rendezvényeik adatait.
A kiadványt továbbítják a jelentősebb belföldi és külföldi civil szervezeteknek, intézményeknek, támogatóknak, akik figyelemmel kísérik a romániai magyar kulturális életet. A kulturális eseménynaptár elérhető lesz digitális formában.

Szilágyi Szabolcs összeállítása:

Audió lejátszó


Az eseménynaptár megszerkesztéséhez a következő adatokra van szükség, magyar és román nyelven (Excel táblázat formájában):
– az intézmény neve és annak rövidített változata, postacíme (irányítószám, helység, utca, házszám, megye), telefon- és fax-száma (körzetszámmal együtt), e-mail címe, honlapcíme;
– az intézményvezető neve;
– a rendezvény megnevezése, időpontja (hónap, nap), helyszíne (helység);
– a programfelelős neve.
A szerkesztők kérik, hogy a lehetőségekhez mérten jó minőségű digitális vagy hagyományos – 2016-ban készült – fotókat is mellékeljenek, amelyekhez csatoljanak egy-egy rövid ismertetőt arról, hogy a fénykép mikor, hol, melyik rendezvényen készült. Ezekből megjelentetnek egy válogatást az eseménynaptárban.

A kiadvány könnyebb és gyorsabb szerkesztése érdekében használható a digitális űrlap, amely letölthető az RMDSZ , a Communitas Alapítvány  és Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület honlapjáról, vagy lekérhető e-mailen a kulturalisfoosz@rmdsz.ro címen.

A kitöltött táblázatot digitális formában kell eljuttatni a kulturalisfoosz@rmdsz.ro címre.

kvr/közlemény

Szerkesztő: Szilágyi Szabolcs, 2016 december 14, 12:57

Hangoló szerda, 2025 április 302025 április 30, 13:51

Aki hírét vitte a nagyírásosnak

Két évnyi adománygyűjtés után, hamarosan felavathatják Kalotaszeg nagyasszonyának, Gyarmathy Zsigáné Hory Etelkának a szobrát...

Aki hírét vitte a nagyírásosnak
Hangoló kedd, 2025 április 292025 április 29, 15:07

Felnőtt korban veszélyesebbek a gyermekbetegségek

Fültőmirigy-gyulladás, kanyaró, rózsahimlő. Mindegyik úgynevezett gyermekbetegség, amelyeket jellemzően kiskorunkban kapunk el, de...

Felnőtt korban veszélyesebbek a gyermekbetegségek
Hangoló hétfő, 2025 április 282025 április 28, 11:38

Mi következik a Vatikánban Ferenc pápa temetése után?

Földi útját lezárta, s mondhatjuk azt is: feladatát elvégezte Ferenc pápa, akitől szombaton vehettek búcsút a zarándokok a Vatikánban és...

Mi következik a Vatikánban Ferenc pápa temetése után?
Hangoló péntek, 2025 április 252025 április 25, 11:50

Hokivébé Sepsiszentgyörgyön – start előtt az év hazai sporteseménye

Április 27-e és május 3-a között Sepsiszentgyörgyön, a Sepsi Arénában zajlik a Divízió 1/A jégkorong-világbajnokság. Az év...

Hokivébé Sepsiszentgyörgyön – start előtt az év hazai sporteseménye
Hangoló csütörtök, 2025 április 242025 április 24, 11:26

Spárgát tessék, friss és roppanós!

Egy ideje visszatérő vendégként érkezik Kolozsvárra Demeter Ferenc, aki családjával Maros megyében, Beresztelkéhez közeli területükön...

Spárgát tessék, friss és roppanós!
Hangoló szerda, 2025 április 232025 április 23, 17:35

Kihozni a maximumot a román érettségiből: itt a bacprep.ro

Elérhető, valódi segítséget igyekeznek nyújtani az érettségizőknek román nyelv és irodalomból a bacprep.ro elindítói. A portál a...

Kihozni a maximumot a román érettségiből: itt a bacprep.ro
Hangoló kedd, 2025 április 222025 április 22, 13:13

Hegyikerékpározni várnak kicsiket és nagyokat Ajtonba

Negyedjére szervezi meg a Rupicapra Hegyisport Egyesület az Aiton Bike elnevezésű hegyikerékpáros versenyt április 26-án, szombaton....

Hegyikerékpározni várnak kicsiket és nagyokat Ajtonba
Hangoló hétfő, 2025 április 212025 április 21, 10:58

Gasztrokulturális séta a múltból a jövőbe – terítéken a Ferencesek főztje

Március közepén, egy magyar és egy román nyelvű gasztrokulturális est keretében Kolozsvárra is megérkezett a Ferencesek főztje....

Gasztrokulturális séta a múltból a jövőbe – terítéken a Ferencesek főztje