Élő Kolozsvári Rádió

Passzívházak

Környezettudatosan élhetünk úgy is, ha ennek megfelelően építkezünk.

Szilveszter Szabolcs, Marius Soflete, dr. Wolfgang Feist, Dragos Arnautu, Barabás Béla

Barabás Béla, az Evo House civil szervezet alapítója szerint a jövő házai már passzívak lesznek. Bár a nyugat-európai országokban már negyed évszázada ismertek azok a technológiák, amelyek segítségével olyan otthonok építése lehetséges, amelyek fenntartása, fűtése nem igényel különösebb költségeket, addig nálunk még meglehetősen gyerekcipőben jár a passzívházak elterjedése. Ennek egyik oka az is lehet, hogy az emberek nem ismerik ennek a koncepcióját, azt gondolják, drága, illetve összetévesztik a megújulónak nyilvántartott, ám előállítási folyamatában korántsem annyira zöld napelemekkel és más drága kütyükkel felszerelt otthonok technológiáival. Reggeli magazinműsorunkban kollegáinknak Barabás Béla mesélt arról is, hogy mennyibe kerül egy ilyen passzív ház, illetve, hogy melyek azok az alapelvek amelyek alapján passzív fogyasztásúnak tekinthető egy épület. Most Őt hallják.

 

Riporter: Ambrus István és Varga-Mihály Márton

Szerkesztő: gergelyzsuzsa, 2018 január 23, 12:20 / actualizat: 2020 július 5, 17:38

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

A Román Rádiótársaság podcast-sorozatot indított YouPlusEU 2024 címmel, az Európai Parlament támogatásával. Ebben a részben arról...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon