Élő Kolozsvári Rádió

Erdélyi magyar jövő, statisztika alapján

Célnak tekintik, hogy a portál ne csak a múltról és a jelenről szóljon, hanem előrejelzéseket is közöljön – mondta Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke, ma Kolozsváron az ErdélyStat nevű statisztikai szolgáltatás bemutatóján. 

Az ErdélyStat magyar nyelven és magyar szempontok szerint rendezve tesz közzé olyan hivatalos romániai statisztikai adatokat, amelyek nyilvánosak ugyan, de esetenként nehezen elérhetők.  Porcsalmi Bálintot, az RMDSZ ügyvezető elnöke elmondta:
„Ami plusz és egyértelmű hozzáadott értéke ennek a szolgáltatásnak, hogy értelmezi is ezeket az adatokat, tehát nem nyers adatokat tartalmaz, értelmezett adatokat, elemzéseket és ami az én szempontomból az egyik legfontosabb, hogy előrejelzéseket is fog tartalmazni. Tehát nem csak azt nézzük, hogy mi volt, vagy mi van, hanem azt is, hogy mi lehet. És ez egy politikai döntéshozó számára nagyon fontos.”
Barna Gergő szociológus elmondta: négy területről kívánnak adatokat közzétenni. Összegyűjtik a portálra az erdélyi demográfiai adatokat, az önkormányzatok infrastruktúrára, költségvetésre vonatkozó adatait, az oktatással kapcsolatos statisztikákat, és a GDP-re, foglalkoztatottságra, jövedelmekre vonatkozó gazdasági adatokat is közzé kívánnak tenni. 
A portál a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézettel partnerségben publikálja a romániai magyar intézmények adatbázisát. Horváth István, a kisebbségkutató intézet igazgatója a sajtótájékoztatón elmondta: évek óta dolgoznak az intézménytár kialakításán, és számos problémát sikerült már leküzdeniük. Egyelőre a romániai magyar nyelvű felsőoktatásra, médiára és könyvkiadásra vonatkozó adatok kerültek fel a portálra, de szándékukban áll a táncházakat, a kulturális és a gondozó intézményeket is felleltározni. 
A portál az RMDSZ kezdeményezésére jött létre a Bethlen Gábor Alap támogatásával és az Iskola Alapítvány működteti. 

kvr/mti

Szerkesztő: gergelyzsuzsa, 2019 január 18, 08:50

Etichete:
Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között
Ajánlatok péntek, 2024 március 152024 március 15, 07:07

Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között

Idén is számos erdélyi vagy erdélyi származású személy kapott magyar állami kitüntetést a nemzeti ünnep...

Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között
Románia megnyerte a Verespatak-pert
Ajánlatok szombat, 2024 március 92024 március 9, 07:49

Románia megnyerte a Verespatak-pert

Romániának adott igazat a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjának nemzetközi választottbírósága a verespataki...

Románia megnyerte a Verespatak-pert
Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Ajánlatok szerda, 2024 február 282024 február 28, 11:24

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket

Bukarestben, a Victoria-palotában szerdán megtartott eseményen jelen volt Marcel Ciolacu miniszterelnök, az egészségügyi miniszter,...

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Megerősítik a román hadsereget
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 222024 február 22, 09:24

Megerősítik a román hadsereget

A Legfelsőbb Védelmi Tanács tegnapi ülésén a román hadsereget megerősítő intézkedéseket rendelt el és az ország kiberbiztonságát...

Megerősítik a román hadsereget
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 222024 február 22, 09:09

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása

Megnyílt a jelentkezés az F2F-Fiatalok a Fiatalokért ingyenes vállalkozói mentorprogram harmadik kiadására – közölte a Kreatív...

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Ajánlatok hétfő, 2024 február 122024 február 12, 11:54

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint hétfő délelőtt országszerte 15-20 kórháznak vannak problémái a Hippokratész elnevezésű...

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 2024 február 122024 február 12, 08:49

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség

A közösségi oldalakon terjedő újabb csalási módszerre hívja fel a figyelmet a...

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 82024 február 8, 08:55

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete

A huzat miatt omlott le a Szeben megyei Ladamos községhez tartozó Alamor falu általános iskola egyik osztálytermének galambok által...

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete