Hallgasson minket a telefonján!
Töltse le a Román Rádió alkalmazását!
AppStore: | Google Play: |
Hétvégén adták át az EMKE-díjakat Kolozsváron. Több díjazottal is beszélgettünk két összeállításban.
Oláh Emese kolozsvári alpolgármestertől megtudtuk azt is, hogy leghamarabb jövőre költözhetnek be az első lakók a bácsi úti idősotthonba.
A Hangolóban vendégünk volt Vígh Beáta jogász, szellemi tulajdonjogi szakértő.
Az új főépület egyik terme a Kolosváry Sándor nevét fogja viselni.
A civil szervezetek a napokban több városban szerveztek megmozdulást.
Az intézményekbe vetett bizalmat, az ukrajnai háborúhoz való hozzáállást, a toleranciát is mérte az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom kutatása.
A fagyvédelem viszont a jövőre nézve nagyon fontos.
Diákirodalmi estet szerveztek a magyar költészet napjára Nagyváradon.
A meghívót a Planetarium alapítója és vezetője, Mostis Gergő adta át a Hangolóban.
Bemutattuk az Itt Kolozsvár című dokumentumfilmet, előtte pedig arról kérdeztük a közönséget, hogy miért hallgatják a Kolozsvári Rádiót.
Vámháborúval tetézett valós fegyveres konfliktus, kínai ellenlépések és az amerikai Trump-ellenes tábor a Tetőteraszon.
Karsai Dániel "hagyatékát" testvére, Péter ápolja: az életvégi döntés jogának napirenden tartásával. A Tetőteraszon beszélt minderről.
Tarik Demirkant, a Türkinfo című honlap főszerkesztőjét kérdeztük a Tetőteraszon.
Monstanság vita folyik arról, kell-e még tanítani Jókait az iskolában. Mert úgymond már ósdi, a mai gyerekek nem értik, nehéz olvasmány. Vajon így van-e ez, hogyan árnyalhatnánk a helyzetet? A műsor elején erről is szó esett. A továbbiakban Jókai rendkívül sokrétű sajtós tevékenységéről beszélgettünk Krajnik-Nagy...
A Hét tudományrovatában megjelent interjúk háromkötetes kiadványban láttak ismét napvilágot.
Két posztumusz kötete jelent meg nemrég Nánó Csaba írónak A Kontűrben özvegyével, Papp Geraldine-Rékával, és a két könyv szerkesztőjével, Demény Péterrel beszélgettünk.
A romák világnapjának elődélutánján Varga Fernando roma doktorandusszal, egyetemi oktatóval beszélgetett Mihály István.
Gyűlöletbeszédről, az online tér szabályozhatóságáról is szó volt a Jogaink Egyesület által szervezett konferencián.