Élő Kolozsvári Rádió

Amikor a konyhaasztal is munkaasztal, az irodai asztal pedig egy kis pihenőt kínál

Krízishelyzetben mutatkozik meg igazán a média jelentősége – mondja Mosoni Emőke, a bukaresti Magyar Adás főszerkesztője.

Kollégáival együtt továbbra is lendülettel folytatja a munkát, beleértve azt is, hogy az elmúlt két hónapban a kapcsolattartás új, nélkülözhetetlen formáihoz is hozzászoktak.


Nálunk is csökkenteni kellett a személyzet számát, így aztán jóval kevesebben vagyunk, mint általában. Gyakorlatilag tízen próbálunk helytállni, most már sokadik hete. Felsorolnám őket név szerint is, mert megérdemlik, ami engem illet, ennyit adhatok ezeknek a kollégáknak. Március elsejétől tehát itt van velünk Tóth Lídia adástitkár, Bányai Péter és Dragoș Burcea vágók, Szakáts Zoltán és Csendes Mária fordítók, feliratozók, Pap Csongor gyártásvezető, továbbá négyen vagyunk szerkesztők – egyben adásfelelősök, és bemondók –: Szilágyi Gödri Ildikó, Kacsó Edith, E. Ferencz Judit és jómagam. Van két beugrós operatőrünk is, Hermann Endre és Lőrincz Lóránd.


Felvállaltuk nemcsak azt, hogy átalakítjuk az adást, hanem készítjük is, amíg lehet. Nálunk nincs váltás, állandóan dolgozunk, egyelőre lelkesedéssel. Nem mondanám, hogy nem érződik, hogy közben elfáradunk, mert gyakorlatilag egybefolytak az esték a reggelekkel és a reggelek az estékkel… Ilyen az, amikor gyakorlatilag az ágyad is munkaasztal és a konyhaasztal is munkaasztal, majd a szerkesztőségben az irodai asztal egy kis pihenőt kínál… Minden összekeveredett tehát, de rendben vagyunk, jól vagyunk, dolgozunk. És örülünk, hogy végezhetjük a feladatunkat, végül is, ha valamikor, akkor krízishelyzetben mutatkozik meg igazán a média jelentősége.

Mosoni Emőke a napokban Facebook-bejegyzésben írta meg, hogy bizonyos helyzetekben úgy tűnik, „az államhatalom bármilyen megnyilvánulása fontosabb bármi másnál. Ez esetben a harminc kilométernyi esetleg felépítendő autópálya fontosabb a Román Televíziónak, mint az idősotthonokban kialakult fertőzési gócok, s végső soron, mint időseink élete. Hiszen a tervezett autópálya-szakaszról tán később is szólhatott volna a Televízió, mondjuk csúcsidőben, a híradójában.”

Másnap újból műsorra tűzték a riportot, bár még aznap reggel nem volt egészen biztos, hogy sikerül bejátszani. Erről a kiszámíthatatlanságokkal is teli helyzetről is beszélgettünk a Magyar Adás főszerkesztőjével, a média szerepének esetleges változásaira is kitérve.

Beszélgetőtárs: Ferencz Zsolt

Szerkesztő: kristalybea, 2020 május 14, 15:30

Etichete:
Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

A Román Rádiótársaság podcast-sorozatot indított YouPlusEU 2024 címmel, az Európai Parlament támogatásával. Ebben a részben arról...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Főoldal kedd, 2024 március 192024 március 19, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány