Élő Kolozsvári Rádió

Keddtől kinyitnak az iskolák a végzősök számára

Keddtől ismét kinyitnak az iskolák – a 8. és a 12. osztályos diákok részt vehetnek a kis- és nagyérettségit megelőző felkészítőkön.

Monica Anisie tanügyminiszter megerősítette: a tanulók fertőtlenített osztályokba térnek vissza, illetve minden iskolai nap végén a padokat és a székeket ismét fertőtlenítik. A fizikai távolságtartás végett az iskolai bútorzatot 2-2 méteres távolságra helyezik, mind hosszanti, mind oldalirányban.

A végzősök egy bejáraton érkeznek és egy másikon távoznak az iskolából. A felkészítők ideje alatt orvos teljesít szolgálatot az oktatási intézményben – ő méri meg az érkező diákok testhőmérsékletét és ügyeli fel, hogy a tanulók helyesen fertőtlenítsék cipőjüket, kezüket. Az órák és a szünetek alatt mind a tanárok, mind a diákok maszkot kötelesek viselni. Ezek szétosztását a líceumokban a múlt héten kezdték el a tanfelügyelőségek segítségével, keddig lezárul a folyamat – mondta a miniszter.

Hasonló biztonsági eljárások közepette szervezik meg a 8. osztályosok országos felmérését, június 15-tel kezdődően, illetve az érettségit, amelynek első írásbeli vizsgája június 22-én lesz.

kvr

illusztráció: Pexels.com

Szerkesztő: kristalybea, 2020 május 31, 10:40

Hírek vasárnap, 2025 május 42025 május 4, 18:06

146 választási incidensről érkezett bejelentés

A belügyi szervekhez összesen 146 lehetséges választási incidensről érkezett bejelentés vasárnap, különösebb incidensek nem történtek...

146 választási incidensről érkezett bejelentés
Hírek vasárnap, 2025 május 42025 május 4, 14:21

Öt választási incidensről érkezett eddig bejelentés

A vasárnap reggel 7 órai urnanyitástól kezdődően öt választási incidensről érkezett bejelentés a rendőrséghez – közölte a...

Öt választási incidensről érkezett eddig bejelentés
Hírek vasárnap, 2025 május 42025 május 4, 08:51

Elkezdődött a szavazás az elnökválasztás első fordulójában

Csaknem 18 millió román állampolgárt várnak vasárnap az országszerte reggel 7 órakor megnyitott közel 19 ezer szavazóhelyiségbe, hogy a 11...

Elkezdődött a szavazás az elnökválasztás első fordulójában
Hírek csütörtök, 2025 május 12025 május 1, 10:52

Megállapodott az ásványkincsek kitermeléséről Ukrajna és az USA

Az Egyesült Államok és Ukrajna aláírta az ásványkincsek kitermeléséről szóló partnerségi szerződést – jelentette be Scott...

Megállapodott az ásványkincsek kitermeléséről Ukrajna és az USA
Hírek csütörtök, 2025 május 12025 május 1, 09:10

Románia növeli védelmi kiadásait

Románia 2030-ig fokozatosan növelni fogja a védelmi kiadásait – jelentette be Ilie Bolojan szerdán, a Legfelsőbb Védelmi Tanács tegnapi...

Románia növeli védelmi kiadásait
Hírek hétfő, 2025 április 282025 április 28, 15:51

Áram nélkül maradt Spanyolország és Portugália

Országos szintű áramszünet sújtja Portugáliát és Spanyolországot, több millió ember maradt elektromos áram nélkül. A spanyol rádiók...

Áram nélkül maradt Spanyolország és Portugália
Hírek péntek, 2025 április 182025 április 18, 07:20

Jócskán visszaesett tavaly Románia bortermelése

A kedvezőtlen klímaviszonyok, a jégeső és az aszály miatt 2023-hoz képest tavaly mintegy 19,8 százalékkal 3,7 millió hektoliterre csökkent...

Jócskán visszaesett tavaly Románia bortermelése
Hírek szerda, 2025 április 162025 április 16, 13:46

Diákok a kamera mögött

Kamerát cipelő diákok, állványok, fények, mikrofonok – sokemberes filmes stábot láthattak az elmúlt napokban azok, akik áthaladtak...

Diákok a kamera mögött