Élő Kolozsvári Rádió

Része lenni az olvasó életének – digitalizálástól a minőségjavításig a Központi Egyetemi Könyvtárban

A kötelező könyvészet digitalizálása mellett sok minden másra is jutott idő az elmúlt három hónapban.

Nagy Róbert Miklós, a Magyar Történeti Intézet igazgatója június közepén említette, hogy az elmúlt időszakban a kolozsvári Központi Egyetemi Könyvtár elindította a kötetező könyvészet digitalizálását, ami a tervek szerint őszig tart, vagy akár még a következő tanévben is zajlik. Ennek köszönhetően a diákok jóval könnyebben elérhetik majd a szükséges információkat. A folyamat irányából indítottuk a beszélgetést Kovács Eszterrel, a könyvtár olvasószolgálatának osztályvezetőjével.


Nagyon gyors és intenzív digitalizálási munka kezdődött, ez a platform pedig, amely a kötelező bibliográfiákat tartalmazza, május 8-án vált használhatóvá a nagyközönség számára. Több mint 5000 dokumentum érhető el a könyvtár honlapjáról: könyvek, könyvrészletek, tanulmányok, cikkek. Gyorsan kellett sok mindent feldolgozni, tehát több mint 600 ezer oldal született ez idő alatt.


Április 26-án kezdődött az intenzív munka, és különböző szakaszzáró időpontjaink voltak. Úgy terveztük, hogy május 8-án, körülbelül amikor feloldják a korlátozásokat, legyenek elérhetőek a szakdolgozatokra, záróvizsgákra, különböző licenszvizsgákra vonatkozó információk és anyagok. Majd pedig úgy terveztük, hogy június 11-én, amikor kezdődik a szesszió, a záróévek legfontosabb tantárgyainak bibliográfiáját is hozzáférhetővé tesszük. Az eddigi visszajelzések alapján azt tapasztaljuk, hogy a diákok használják ezt a platformot, és azt is jelzik, hogy még mire lenne szükségük. 

Mint kiderült, a platformon mintegy 50 személy dolgozik, és mostanság már a harmadév és a mesteri másodév mellett az első- és másodév tantárgyaira is sikerül kiterjeszteni ezt a kört. A hozzáférés könyvtári belépővel történik. Időközben egyébként arról döntött a könyvtár vezetősége, hogy csökkenti a beiratkozási illetéket, ez is online intézhető, a belépő pedig egy nap alatt megszerezhető. Az elektronikus dokumentumszolgáltatás díját 2 lejről 20 banira csökkentették, így jóval jutányosabb áron lehet hozzáférni a kívánt információkhoz.

Kovács Eszter azt is kiemelte, hogy május 11-től kezdődően a Központi Egyetemi Könyvtár állományának legnagyobb részét haza lehet kölcsönözni. Így próbálják ellensúlyozni, hogy bár egyelőre nem járhatnak be az olvasók a könyvtárba, ők „mennek” az olvasókhoz.

A digitalizálás mellett átfogó állományellenőrzési és minőségjavító munkálatok zajlottak a könyvtárban, amelyek biztosítják a kötetek konzerválását és megőrzését. Gőzerővel zajlott továbbá a retrospektív katalogizálás: a Központi Egyetemi Könyvtár állománya mintegy 4 millió címet tartalmaz, ebből eddig az online katalógusban mintegy 1,5 millió volt feldolgozva. Szeptember 1-jéig további címeket szeretnének feldolgozni, ez az átláthatóság szempontjából is fontos.

A teljes beszélgetés az alábbi lejátszóra kattintva hallgatható meg.

Beszélgetőtárs: Ferencz Zsolt

Képek forrása: bcucluj.ro

Szerkesztő: kristalybea, 2020 június 29, 13:48

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

A Román Rádiótársaság podcast-sorozatot indított YouPlusEU 2024 címmel, az Európai Parlament támogatásával. Ebben a részben arról...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Főoldal kedd, 2024 március 192024 március 19, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány