Élő Kolozsvári Rádió

Az Erdélyi Hagyományok Háza és a Sapientia néptánc szakja költözik a Melody szállóba

Fotó: Wikimedia Commons

Megvásárolta a Sapientia Alapítvány a kolozsvári Fő tér sarkában álló Melody Szállodát: ide fogják áthelyezni az egy évvel ezelőtt megalapított Erdélyi Hagyományok Házát.

Mellette a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem ősszel induló néptánc-, illetve néptánc-pedagógia szakja is itt kap helyet.

Az épülettel kapcsolatos tervekről Dr. Tonk Márton, a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának dékánja elmondta, ősszel a tanévkezdéskor már biztosan itt lesznek az elsőévesek táncpróbái. A szakra egyébként kétszeres túljelentkezés volt.

Tonk arról is beszélt, hogy első lépésként ez a két intézmény veszi birtokba a viszonylag jó állapotú épületet. Második lépésként pedig állagfelmérést végeznek, és megnézik, hogy milyen további funkciókat tölthet be, és lehet, hogy ezután nagyobb átalakítást is számításba vesznek, hogy az épület gazdasági potenciálját kiaknázzák.

Az épület tavaly decemberig működött szállodaként, a felújított szobák továbbra is alkalmasak vendégek vagy tanárok elszállásolására.

Audió lejátszó

Riporter: Birtalan Albert

Szerkesztő: kristalybea, 2020 augusztus 3, 09:27

Hírek csütörtök, 2025 április 32025 április 3, 17:09

A kormány támogatni fogja a vámháború által érintett iparágakat

Támogatni fogja a román kormány az Amerikai Egyesült Államok és Európa közötti vámháború által érintett iparágakat – jelentette...

A kormány támogatni fogja a vámháború által érintett iparágakat
Hírek péntek, 2025 március 282025 március 28, 08:09

Kolozsváron folytatódik a Malomárok felújítása

Csütörtökön fogadta el Kolozsvár helyi tanácsa a 2025-ös évre vonatkozó városi költségvetést, ami idén eléri az 1 milliárd eurót. A...

Kolozsváron folytatódik a Malomárok felújítása
Hírek csütörtök, 2025 március 272025 március 27, 10:28

Ciolacu: ostobaság lenne a TikTok betiltása

Ostobaságnak nevezte Marcel Ciolacu azt a javaslatot, hogy tiltsák be a TikTokot az elnökválasztás előtti kampány idejére. Az ötlet Elena...

Ciolacu: ostobaság lenne a TikTok betiltása
Hírek csütörtök, 2025 március 272025 március 27, 08:41

Rengeteg program a színház világnapjához kapcsolódva Kolozsváron

A Kolozsvári Állami Magyar Színház változatos programkínálattal várja az érdeklődőket a színházi világnap alkalmából. Csütörtökön...

Rengeteg program a színház világnapjához kapcsolódva Kolozsváron
Hírek péntek, 2025 március 212025 március 21, 08:47

Elhalasztja az USA Románia vízummentességét?

Sajtóértesülések szerint az Egyesült Államok elhalaszthatja Románia vízummentességének gyakorlatba ültetését. Andrei Muraru, Románia...

Elhalasztja az USA Románia vízummentességét?
Hírek csütörtök, 2025 március 202025 március 20, 12:11

,,A hősiesség építi a hazát, ahogy a haza is csak áldozatvállaló ifjúk által létezhetik’’

Szerző:  Gudor Éva-Melinda, a BBTE másodéves hallgatója Az ünnepély Szászsebesen vette kezdetét, a római katolikus temetőben, ahol a...

,,A hősiesség építi a hazát, ahogy a haza is csak áldozatvállaló ifjúk által létezhetik’’
Hírek kedd, 2025 március 182025 március 18, 10:04

Megdicsérte a tanügyminiszter a kalotaszentkirályi iskolát

Inkognitóban kereste fel Daniel David oktatási miniszter a hétvégén a Kolozs megyei, kalotaszentkirályi Ady Endre Iskolát. Látogatása után...

Megdicsérte a tanügyminiszter a kalotaszentkirályi iskolát
Hírek hétfő, 2025 március 172025 március 17, 12:46

Románia szállítással segíti az észak-macedóniai klubtűz áldozatait

Segítséget nyújt Románia az észak-macedóniai tűzvész áldozatainak elszállításában – jelentette be ma Raed Arafat. A...

Románia szállítással segíti az észak-macedóniai klubtűz áldozatait