Élő Kolozsvári Rádió

Száznál több halálos áldozata van a bejrúti robbanásnak

Fotó: CGTN/Twitter

Erőteljes robbanás rázta meg kedden este a libanoni fővárost, egyelőre nem ismerni az okokat. A detonációnak több, mint száz halottja és közel 4000 sebesültje van.

A hírügynökségek jelentéseiből csak annyi derül ki, hogy a detonáció a bejrúti kikötő körzetében történt, ott, ahol több robbanóanyag-raktár található. A város felett vastag füstfelhő keletkezett. A robbanás hallható volt a város több kerületében is, sok háznak az ablakai is betörtek.

Nem tudni, mi okozta a robbanást, a helyi tájékoztatási eszközök valószínűnek tartják, hogy kikötői balesetről lehet szó. A sérültek és halottak pontos száma egyelőre nem ismert, különböző jelentések szerint 4.000 körül van, a halottaké pedig a BBC szerda reggeli jelentése szerint több, mint 100. A robbanás oka továbbra sem pontosan tisztázott, de az izraeli kormány már közölte, nekik semmi közük nincsen a dologhoz. Az izraeli külügyminiszter egy helyi adónak nyilatkozva elmondta, a jelek szerint a robbanást egy tűzeset okozhatta.

Román áldozatokról egyelőre nem érkezett jelentés.

A robbanásokat követően a világ minden tájáról érkeznek a szolidaritási üzenetek, segély-felajánlások Libanonba.

mti, digi, rra, bbc

Szerkesztő: kristalybea, 2020 augusztus 5, 09:24

Húsvéti Vásár a Planetáriumban
Hírek kedd, 2025 április 82025 április 8, 09:51

Húsvéti Vásár a Planetáriumban

Virágvasárnap, április 13-án 10 és 19 óra között Húsvéti Vásárt szerveznek a Planetárium Kávéházban. Ingyenes családos- és...

Húsvéti Vásár a Planetáriumban
Hatósági felügyelet alá helyezték a meccs utáni incidens gyanúsítottját
Hírek hétfő, 2025 április 72025 április 7, 08:16

Hatósági felügyelet alá helyezték a meccs utáni incidens gyanúsítottját

Hatósági felügyelet alá helyezték azt a 38 éves férfit, aki a gyanú szerint egy sörösüveget dobott két fiatal felé a Kolozsvári U és a...

Hatósági felügyelet alá helyezték a meccs utáni incidens gyanúsítottját
Bagossy a nyeregben
Hírek péntek, 2025 április 42025 április 4, 08:43

Bagossy a nyeregben

Legismertebb slágereiket népzenei köntösbe bújtatva adja elő a Bagossy Brothers Company június 14-én, a csíksomlyói nyeregben. A zenekarhoz...

Bagossy a nyeregben
A kormány támogatni fogja a vámháború által érintett iparágakat
Hírek csütörtök, 2025 április 32025 április 3, 17:09

A kormány támogatni fogja a vámháború által érintett iparágakat

Támogatni fogja a román kormány az Amerikai Egyesült Államok és Európa közötti vámháború által érintett iparágakat – jelentette...

A kormány támogatni fogja a vámháború által érintett iparágakat
Hírek péntek, 2025 március 282025 március 28, 08:09

Kolozsváron folytatódik a Malomárok felújítása

Csütörtökön fogadta el Kolozsvár helyi tanácsa a 2025-ös évre vonatkozó városi költségvetést, ami idén eléri az 1 milliárd eurót. A...

Kolozsváron folytatódik a Malomárok felújítása
Hírek csütörtök, 2025 március 272025 március 27, 10:28

Ciolacu: ostobaság lenne a TikTok betiltása

Ostobaságnak nevezte Marcel Ciolacu azt a javaslatot, hogy tiltsák be a TikTokot az elnökválasztás előtti kampány idejére. Az ötlet Elena...

Ciolacu: ostobaság lenne a TikTok betiltása
Hírek csütörtök, 2025 március 272025 március 27, 08:41

Rengeteg program a színház világnapjához kapcsolódva Kolozsváron

A Kolozsvári Állami Magyar Színház változatos programkínálattal várja az érdeklődőket a színházi világnap alkalmából. Csütörtökön...

Rengeteg program a színház világnapjához kapcsolódva Kolozsváron
Hírek péntek, 2025 március 212025 március 21, 08:47

Elhalasztja az USA Románia vízummentességét?

Sajtóértesülések szerint az Egyesült Államok elhalaszthatja Románia vízummentességének gyakorlatba ültetését. Andrei Muraru, Románia...

Elhalasztja az USA Románia vízummentességét?