Élő Kolozsvári Rádió

Tanévkezdési kisokosok: szabályozták a szüneteket, a műhelyeket, az óvodába kísérést is

A szülők nem léphetnek be az óvodaépületbe, a gyerekeket reggel a kapuban fogadja egy alkalmazott, és délben ugyanonnan vihetik el a szülők – írja abban az iskolakezdési kisokosban, amelyet tegnap töltöttek fel az educatiacontinua.edu.ro honlapra.

A rendelkezés szerint „rendkívüli helyzeteket” leszámítva idegen személy nem léphet be az óvodába. Az útmutató leszögezi: a kockázati csoportokhoz tartozó gyerekek (krónikus betegek, cukorbetegek, immunhiányos gyerekek) kizárólag a kezelőorvosuk engedélyével és a szülők írásos beleegyezésével látogathatják az óvodát.

A kisokos ajánlatként fogalmazza meg, hogy több be- és kijáratot használjanak, hogy a különböző csoportok eltérő időpontban kezdjék a foglalkozást, és hogy a gyerekek csak egy jól kijelölt útvonalon közlekedjenek az épületben. Ugyanakkor az intézményeknek „tartalékosokról” kell gondoskodniuk (nyugdíjas személyzet, diákok, stb.), akik behívhatók, ha esetleg egy óvónő megfertőződik.

A lázas gyerekeket nem fogadják az óvodákban.

A kisokos szerint a szakközépiskolákban és szakiskolákban a műhely- és laborgyakorlatokon nem az egész osztály, hanem csak ennek egy része, egy csoport vehet részt. A csoportok létszámát úgy kell meghatározni, hogy a gyerekek be tudják tartani az egy méteres távolságot egymástól.

Ha a biztonságos távolságot azt követően sem lehet betartani, hogy az osztályokat csoportokra osztották, akkor „be kell azonosítani azokat a megoldásokat”, amelyek révén online is meg lehet tartani a foglalkozások egy részét. Egyensúlyt kell keresni az online oktatás, és a tanulók személyes jelenléte mellett megtartott órák között – írja a dokumentum.

Minden iskolában meg kell oldani, hogy a különböző osztályok tanulói ne találkozzanak a szünetekben – írja az iskolakezdési kisokosban.

Az útmutató szerint egy ötperces szünet alatt a tanár átmegy egyik osztályból a másikba. Az 55 perces óra magában foglal egy 10-15 perces pihenőt, amely szintenként (mosdónként) más-más időpontban lesz a különböző osztályoknak úgy, hogy az alatt a gyerekek elmehessenek a mosdóba anélkül, hogy a többi osztály tanulóival találkoznának.

Azoknak a gyerekeknek, akik nem mennek a mosdóba, a tanár tart különböző szabadidős foglalkozásokat az osztályban, vagy a szabadban.

A kisokos ajánlásként fogalmazza meg, hogy úgynevezett moduláris órarendet állítsanak össze, azaz az osztályoknak egymás után több órájuk legyen ugyanazzal a tanárral. Ez – állítja a dokumentum – előnyös lenne függetlenül attól, hogy zöld, sárga vagy piros forgatókönyv szerint zajlik az oktatás.

A nagyvárosi iskolák népes osztályait lehetőség szerint két egyenlő csoportra kell osztani úgy, hogy ezek lehetőleg egymástól függetlenül látogassák az órákat – írja még az útmutató.

Agerpres

Szerkesztő: kristalybea, 2020 szeptember 2, 10:05

Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között
Ajánlatok péntek, 2024 március 152024 március 15, 07:07

Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között

Idén is számos erdélyi vagy erdélyi származású személy kapott magyar állami kitüntetést a nemzeti ünnep...

Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között
Románia megnyerte a Verespatak-pert
Ajánlatok szombat, 2024 március 92024 március 9, 07:49

Románia megnyerte a Verespatak-pert

Romániának adott igazat a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjának nemzetközi választottbírósága a verespataki...

Románia megnyerte a Verespatak-pert
Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Ajánlatok szerda, 2024 február 282024 február 28, 11:24

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket

Bukarestben, a Victoria-palotában szerdán megtartott eseményen jelen volt Marcel Ciolacu miniszterelnök, az egészségügyi miniszter,...

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Megerősítik a román hadsereget
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 222024 február 22, 09:24

Megerősítik a román hadsereget

A Legfelsőbb Védelmi Tanács tegnapi ülésén a román hadsereget megerősítő intézkedéseket rendelt el és az ország kiberbiztonságát...

Megerősítik a román hadsereget
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 222024 február 22, 09:09

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása

Megnyílt a jelentkezés az F2F-Fiatalok a Fiatalokért ingyenes vállalkozói mentorprogram harmadik kiadására – közölte a Kreatív...

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Ajánlatok hétfő, 2024 február 122024 február 12, 11:54

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint hétfő délelőtt országszerte 15-20 kórháznak vannak problémái a Hippokratész elnevezésű...

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 2024 február 122024 február 12, 08:49

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség

A közösségi oldalakon terjedő újabb csalási módszerre hívja fel a figyelmet a...

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 82024 február 8, 08:55

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete

A huzat miatt omlott le a Szeben megyei Ladamos községhez tartozó Alamor falu általános iskola egyik osztálytermének galambok által...

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete