Élő Kolozsvári Rádió

Nemsokára ingyenesen csatlakozhat rá a lakosság a gázhálózatra

Körülbelül két hét múlva már ingyen csatlakozhat rá a lakosság a gázhálózatra azokon a településeken, ahol már van gázszolgáltatás.

A rácsatlakozás költségeit a szolgáltató cég állja, ám a cég a költségeket ráterhelheti a teljes lakosságra. Az erre vonatkozó törvényt idén fogadta el a parlament, és hamarosan alkalmazásra is kerül. Az országos energiaügyi hatóság alelnökével, Nagy-Bege Zoltánnal beszélgettünk, aki elmondta: bárki ingyenesen kérvényezheti majd, hogy rácsatlakozzon a hálózatra, és emiatt 20-30 százalékos növekedéssel számolnak a kéréseket illetően. Azért nem lesz nagyobb, mert óriási hiány van azokból a szakemberekből, akik megtervezhetik – minden rácsatlakozásra építkezési engedély és terv kell – és gázszerelőkből is, akik el tudják végezni a munkát.

Ami a gázszámlában tapasztalható növekedést illeti: a számla több komponensből áll, ez pedig az elosztói díjban fog apró (1-2 százalékos) emelkedést eredményezni a végső fogyasztó számára.

Hallgassa meg Nagy-Bege Zoltán teljes nyilatkozatát az alábbi lejátszóra kattintva:

Riporter: Oborocea Mónika

Szerkesztő: kristalybea, 2020 október 1, 13:56

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

A Román Rádiótársaság podcast-sorozatot indított YouPlusEU 2024 címmel, az Európai Parlament támogatásával. Ebben a részben arról...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Főoldal kedd, 2024 március 192024 március 19, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány