Élő Kolozsvári Rádió

Orban: hétfőn döntenek a külföldről érkezőkkel szembeni esetleges korlátozásokról

Az Országos Vészhelyzeti Bizottság hétfői ülésén döntenek arról, hogy vezessenek-e be újabb korlátozásokat a magasabb fertőzöttségi szintű országokból érkezőkkel szemben – közölte szerda este Ludovic Orban miniszterelnök.

A kormányfő elmondta: az utóbbi időben nem aktualizálták a vonatkozó rendelkezéseket, mert arra számítottak, hogy az Európai Unióban egységes szabályokat vezetnek be.

„Ezek a korlátozások árnyaltabbak lesznek azok számára, akik legfeljebb három napig tartózkodnak Romániában. Nem lesz karanténkötelezettség, ha negatív koronavírusteszttel érkeznek, amely 48 órával az országba való belépés előtt készült. Három napnál hosszabb tartózkodás esetén két lehetőségük lesz – 14 napos karanténba vonulnak, és ha nem akarnak 14 napig karanténban maradni, akkor az ötödik nap után lehetőségük lesz elvégezni a tesztet, és ha a teszteredmény negatív, elhagyhatják a karantént”- magyarázta Orban.

Szerda esti sajtóértekezletén Klaus Iohannis államfő is azt mondta, előfordulhat, hogy Romániának is be kelljen vezetnie ‘bizonyos eljárásokat’ az országba való belépéskor, ahogyan azt más országok is tették a koronavírusos esetek számának növekedése miatt.

Az államfő azt üzente a külföldön élő románoknak, illetve azoknak, akik Romániából külföldre utaznak, hogy „tájékozódjanak, ismerjék meg az eljárásokat, viselkedjenek felelősen, óvakodjanak ettől a kegyetlen betegségtől, és tartsák tiszteletben a hatóságok által bevezetett intézkedéseket’.

Hozzátette: ‘elővigyázatosan’ kell megtervezni a téli ünnepeket.

Agerpres

Szerkesztő: kristalybea, 2020 október 1, 11:32

Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között
Ajánlatok péntek, 2024 március 152024 március 15, 07:07

Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között

Idén is számos erdélyi vagy erdélyi származású személy kapott magyar állami kitüntetést a nemzeti ünnep...

Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között
Románia megnyerte a Verespatak-pert
Ajánlatok szombat, 2024 március 92024 március 9, 07:49

Románia megnyerte a Verespatak-pert

Romániának adott igazat a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjának nemzetközi választottbírósága a verespataki...

Románia megnyerte a Verespatak-pert
Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Ajánlatok szerda, 2024 február 282024 február 28, 11:24

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket

Bukarestben, a Victoria-palotában szerdán megtartott eseményen jelen volt Marcel Ciolacu miniszterelnök, az egészségügyi miniszter,...

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Megerősítik a román hadsereget
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 222024 február 22, 09:24

Megerősítik a román hadsereget

A Legfelsőbb Védelmi Tanács tegnapi ülésén a román hadsereget megerősítő intézkedéseket rendelt el és az ország kiberbiztonságát...

Megerősítik a román hadsereget
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 222024 február 22, 09:09

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása

Megnyílt a jelentkezés az F2F-Fiatalok a Fiatalokért ingyenes vállalkozói mentorprogram harmadik kiadására – közölte a Kreatív...

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Ajánlatok hétfő, 2024 február 122024 február 12, 11:54

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint hétfő délelőtt országszerte 15-20 kórháznak vannak problémái a Hippokratész elnevezésű...

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 2024 február 122024 február 12, 08:49

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség

A közösségi oldalakon terjedő újabb csalási módszerre hívja fel a figyelmet a...

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 82024 február 8, 08:55

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete

A huzat miatt omlott le a Szeben megyei Ladamos községhez tartozó Alamor falu általános iskola egyik osztálytermének galambok által...

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete