Élő Kolozsvári Rádió

Kolozsvári babanevek: Hanna és Márk volt a „nyerő” 2020-ban

2020-ban 418 magyar gyerek született Kolozsváron, ebből 238 fiú és 180 lány – közölte Oláh Emese, Kolozsvár alpolgármesterének sajtóirodája.

Illusztráció: Pexels

A legnépszerűbb magyar nevek a lányoknál a Hanna (16), az Anna (14), az Emma (10), a Sára (8), és az Evelin (7). A magyar fiúnevek körében a Márk (21), a Dávid és az Áron (13), az Ákos, a Bence és az Erik (9) lett dobogós, de az Ádám, a Márton és a Zalán (7-7) is népszerű névnek számított.

A közlemény szerint tavaly összesen 7270 gyereket anyakönyveztek Kolozsváron, 602-vel kevesebb, mint 2019-ben. 1711 pár kötött házasságot, az ő számuk is jóval kevesebb, mint 2019-ben, amikor 2412 pár mondta ki az igent.

2020-ban 5063 személy hunyt el, 2019-ben pedig 4698.

Tavaly közjegyző előtt 68 pár vált el, tízzel kevesebb, mint 2019-ben.

Az önkormányzat vezetősége kitüntetésben részesítette azt a 465 párt, amely az 50. házassági évfordulóját ünnepelte, és azt a 6 kolozsvári lakost, aki tavaly 100 évet töltött.

közlemény

Szerkesztő: kristalybea, 2021 január 5, 17:04

Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között
Ajánlatok péntek, 2024 március 152024 március 15, 07:07

Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között

Idén is számos erdélyi vagy erdélyi származású személy kapott magyar állami kitüntetést a nemzeti ünnep...

Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között
Románia megnyerte a Verespatak-pert
Ajánlatok szombat, 2024 március 92024 március 9, 07:49

Románia megnyerte a Verespatak-pert

Romániának adott igazat a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjának nemzetközi választottbírósága a verespataki...

Románia megnyerte a Verespatak-pert
Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Ajánlatok szerda, 2024 február 282024 február 28, 11:24

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket

Bukarestben, a Victoria-palotában szerdán megtartott eseményen jelen volt Marcel Ciolacu miniszterelnök, az egészségügyi miniszter,...

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Megerősítik a román hadsereget
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 222024 február 22, 09:24

Megerősítik a román hadsereget

A Legfelsőbb Védelmi Tanács tegnapi ülésén a román hadsereget megerősítő intézkedéseket rendelt el és az ország kiberbiztonságát...

Megerősítik a román hadsereget
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 222024 február 22, 09:09

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása

Megnyílt a jelentkezés az F2F-Fiatalok a Fiatalokért ingyenes vállalkozói mentorprogram harmadik kiadására – közölte a Kreatív...

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Ajánlatok hétfő, 2024 február 122024 február 12, 11:54

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint hétfő délelőtt országszerte 15-20 kórháznak vannak problémái a Hippokratész elnevezésű...

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 2024 február 122024 február 12, 08:49

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség

A közösségi oldalakon terjedő újabb csalási módszerre hívja fel a figyelmet a...

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 82024 február 8, 08:55

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete

A huzat miatt omlott le a Szeben megyei Ladamos községhez tartozó Alamor falu általános iskola egyik osztálytermének galambok által...

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete