Élő Kolozsvári Rádió

Több mint 145 ezren iratkoztak fel a hétvégén oltásra

Szombaton és vasárnap 13 óráig 145.981 személy kért előjegyzést az új oltópontok valamelyikén történő immunizálásra.

A Pfizer/BioNTech vakcina beadására kialakított 130 új oltópont ma nyílik meg – közölte az oltáskampányt koordináló országos bizottság.

Forrás: RoVaccinare/Facebook

Eszerint a következő 20 nap során 156.000 embernek lesz lehetősége megkapni a vakcinát. Minden oltópont 60 személyt tud fogadni naponta. Időpontokat szombattól kezdődően lehetett kérni személyesen vagy a háziorvos, illetve hozzátartozó segítségével, a 021.414.44.25-ös telefon-számon, vagy a vaccinare-covid.gov.ro felületen.
A jogosultak a kampány második csoportjához tartozó személyek: krónikus betegek, a 65 év fölöttiek és a fogyatékkal élők.

Szombattól vasárnap délután 5 óráig valamivel több mint 11 ezer embert oltottak be a COVID-19 betegség ellen. A legtöbben az Astra Zeneca és a Pfizer oltóanyagának első dózisát kapták meg, és mintegy 500-an az emlékeztető oltást.

A 915.700 embert immunizáltak országszerte. Az oltáskampány üteme kissé lassult: a múlt heti, napi csaknem 40 ezer beoltottról, napi 10 ezer körülire. A további oltási központok mai megnyitásával a tempó felpörgése várható. A kampány koordinátora, Dr. Valeriu Gheoghiţă elmondta, hogy a lakosság teljes egészének szánt harmadik szakaszra, március 15-e után lehet feliratkozni. Az oltási kampány harmadik szakasza április elsején kezdődik – tette hozzá az orvos.

Eközben ma újabb 214.110 adag Pfizer-BioNtech oltás érkezik az országba. A szállítás légi úton történik, három tételben, az otopeni, kolozsvári és a temesvári repülőtérre.

A kolozsvári regionális elosztóközpontnak 28.080 adag jut, a brassóinak 24.570, a temesvárinak 24.570. Az oltóközpontokban a frissen átvett tétel mellett régebbi szállítmányokból származó vakcinákat is használnak.

A szállítási ütemterv szerint a következő tétel oltásnak március 8-án kell érkeznie, a gyártó még nem igazolta vissza hivatalosan a dátumot.

rra, kvr

Szerkesztő: kristalybea, 2021 március 1, 11:33

Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között
Ajánlatok péntek, 2024 március 152024 március 15, 07:07

Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között

Idén is számos erdélyi vagy erdélyi származású személy kapott magyar állami kitüntetést a nemzeti ünnep...

Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között
Románia megnyerte a Verespatak-pert
Ajánlatok szombat, 2024 március 92024 március 9, 07:49

Románia megnyerte a Verespatak-pert

Romániának adott igazat a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjának nemzetközi választottbírósága a verespataki...

Románia megnyerte a Verespatak-pert
Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Ajánlatok szerda, 2024 február 282024 február 28, 11:24

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket

Bukarestben, a Victoria-palotában szerdán megtartott eseményen jelen volt Marcel Ciolacu miniszterelnök, az egészségügyi miniszter,...

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Megerősítik a román hadsereget
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 222024 február 22, 09:24

Megerősítik a román hadsereget

A Legfelsőbb Védelmi Tanács tegnapi ülésén a román hadsereget megerősítő intézkedéseket rendelt el és az ország kiberbiztonságát...

Megerősítik a román hadsereget
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 222024 február 22, 09:09

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása

Megnyílt a jelentkezés az F2F-Fiatalok a Fiatalokért ingyenes vállalkozói mentorprogram harmadik kiadására – közölte a Kreatív...

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Ajánlatok hétfő, 2024 február 122024 február 12, 11:54

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint hétfő délelőtt országszerte 15-20 kórháznak vannak problémái a Hippokratész elnevezésű...

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 2024 február 122024 február 12, 08:49

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség

A közösségi oldalakon terjedő újabb csalási módszerre hívja fel a figyelmet a...

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 82024 február 8, 08:55

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete

A huzat miatt omlott le a Szeben megyei Ladamos községhez tartozó Alamor falu általános iskola egyik osztálytermének galambok által...

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete