Élő Kolozsvári Rádió

Kezdődik a harmadik oltási szakaszba tartozók feliratkozása a magas fertőzöttségű településeken

Mától feliratkozhatnak és március 15-től már kaphatják is a vakcinát azok, akik a harmadik oltási csoporthoz tartoznak, és azokban a városokban élnek, ahol a fertőzési ráta 4 és fél ezrelék fölötti.

Ide tartozik Kolozsvár, Gyulafehérvár, Brassó, Nagybánya és Zilah is.

Vass Levente egészségügyi államtitkár szerint ez nem jelenti azt, hogy azonnal megfékezi a vírus terjedését, hiszen a vakcinának legalább két-három hét kell, hogy kifejthesse hatását.

A jó hír az, hogy az oltási lehetőség egyre jobban körvonalazódik a teljes lakosság tekintetében, s szeptemberre elérheti az 50 százalékos átoltottságot, tekintetbe véve, hogy most már bárki jelentkezhet az AstraZeneca által előállított oltásra, s az egészségügyi miniszter szerint a következő két hónapban legalább 6 millió adag vakcina válik elérhetővé.

A rossz hír viszont az, hogy még így sem kerülhetjük el a járvány harmadik hullámát, és egyben az oktatás részleges visszakerülését online-ba.

Vass Levente egészségügyi államtitkár úgy tippel, hogy az óvodásokon és elemistákon kívül a legtöbb osztály húsvét környékétől ismét online rendszerben folytatja majd a tanulást.

 

Riporter: Forrai Szerénke

Szerkesztő: kristalybea, 2021 március 10, 15:05

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

A Román Rádiótársaság podcast-sorozatot indított YouPlusEU 2024 címmel, az Európai Parlament támogatásával. Ebben a részben arról...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Főoldal kedd, 2024 március 192024 március 19, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány