Élő Kolozsvári Rádió

Néhány ezren soron kívül kaptak koronavírus elleni oltást Romániában

Romániában több mint hétezren kaptak soron kívül koronavírus elleni oltást, az országos oltási stratégia szabályait megsértve.

Köztük volt a nemzetbiztonsági és igazságszolgáltatási intézmények több mint ötszáz alkalmazottja – közölte szerdán a Recorder.ro tényfeltáró portál az egészségügyi minisztériumtól származó adatokra hivatkozva.

Több száz kivételezettet oltottak be még az orvosok előtt, és több mint négyezer, elsőbbségre nem jogosult állampolgárt a krónikus betegek előtt. A lap szerint többek között katonák és állami tisztségviselők családtagjait vették előre.

A Recorder felidézte, hogy a a gyanúba keveredett oltóközpontok korábban azzal magyarázták az ismerősök, rokonok soron kívüli beoltását, hogy a hat dózist tartalmazó, megnyitott Pfizer-flakonokban a nap végén megmaradó adagok tönkremennének, ha nem használnák fel őket. Csakhogy az egészségügyi minisztérium kimutatásaiban sok olyan oltóközpont szerepel, ahol bizonyos napokon ötnél több jogosulatlan személy kapott oltást, tehát pont miattuk nyitottak meg újabb flakonokat.

A lap „toplistát” készített a jogosulatlanok százait előre vevő oltóközpontokról, amelyen két katonai kórház is szerepel. A Vrancea megyei Focsani katonai kórházának parancsnoka egy korábbi sajtónyilatkozatban el is ismerte: körlevélben értesítették az első kategóriára jogosult alkalmazottakat, hogy a katonáknak kialakított oltóközpontban a velük együtt lakó közeli rokonaikat is beoltathatják, pedig erre nem létezik törvényes alap.

A védelmi minisztérium tegnap közleményben utasította vissza azt a feltételezést, hogy a tárca nem tartaná be az oltási stratégia szabályait. A minisztérium szerint a katonaság oltóközpontjaiban mintegy 33 ezer embert, köztük a tárca 19 ezer aktív alkalmazottját oltották be, az ugyanitt beoltott mintegy 5000 veterán és 4500 családtag pedig – többnyire életkora miatt -jogosult volt megkapni a vakcinát a kampány második szakaszában.

Florin Cîțu miniszterelnök közölte: a kormány ellenőrző testülete vizsgálja, hogy törvényesen járt-e el az egészségügyi tárca, amikor múlt héten publikálni kezdte a koronavírus-tesztelés és az oltáskampány – laboratóriumokra, illetve oltóközpontra lebontott – részletes adatait.

Egy korrupcióellenes civil csoport a nyilvánosságra került adatok alapján megállapította: a bukaresti oltóközpontok több mint 75 százaléka „zárt rendszerben” működik, nem jelenik meg a hivatalos előjegyzési portálon, és a március első napjaiban beoltottak alig egyharmada kapta meg a vakcinát a hivatalos portálon történt időpontfoglalás alapján, és kétszer annyi embert oltottak be „a párhuzamos kampány” keretében.

Szerkesztő: kristalybea, 2021 március 11, 09:21

Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között
Ajánlatok péntek, 2024 március 152024 március 15, 07:07

Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között

Idén is számos erdélyi vagy erdélyi származású személy kapott magyar állami kitüntetést a nemzeti ünnep...

Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között
Románia megnyerte a Verespatak-pert
Ajánlatok szombat, 2024 március 92024 március 9, 07:49

Románia megnyerte a Verespatak-pert

Romániának adott igazat a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjának nemzetközi választottbírósága a verespataki...

Románia megnyerte a Verespatak-pert
Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Ajánlatok szerda, 2024 február 282024 február 28, 11:24

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket

Bukarestben, a Victoria-palotában szerdán megtartott eseményen jelen volt Marcel Ciolacu miniszterelnök, az egészségügyi miniszter,...

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Megerősítik a román hadsereget
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 222024 február 22, 09:24

Megerősítik a román hadsereget

A Legfelsőbb Védelmi Tanács tegnapi ülésén a román hadsereget megerősítő intézkedéseket rendelt el és az ország kiberbiztonságát...

Megerősítik a román hadsereget
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 222024 február 22, 09:09

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása

Megnyílt a jelentkezés az F2F-Fiatalok a Fiatalokért ingyenes vállalkozói mentorprogram harmadik kiadására – közölte a Kreatív...

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Ajánlatok hétfő, 2024 február 122024 február 12, 11:54

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint hétfő délelőtt országszerte 15-20 kórháznak vannak problémái a Hippokratész elnevezésű...

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 2024 február 122024 február 12, 08:49

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség

A közösségi oldalakon terjedő újabb csalási módszerre hívja fel a figyelmet a...

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 82024 február 8, 08:55

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete

A huzat miatt omlott le a Szeben megyei Ladamos községhez tartozó Alamor falu általános iskola egyik osztálytermének galambok által...

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete