Élő Kolozsvári Rádió

Több európai ország újrakezdte az oltást az AstraZenecával

Több európai ország, köztük Németország, Olaszország, Spanyolország, Lettország, Litvánia és Bulgária is folytatja az AstraZeneca/Oxford Covid-19 elleni vakcinával való oltást az Európai Gyógyszerügynökség csütörtöki állásfoglalása után.

Az EMA biztonságosnak minősítette az AstraZeneca brit-svéd gyógyszeripari vállalat és az Oxfordi Egyetem közösen kifejlesztett, koronavírus elleni vakcináját, de további vizsgálatokat tart szükségesnek – közölte az Európai Unió gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő ügynökség.

Korábban Európa-szerte több ország állította le az immunizálást ezzel a vakcinával, miután az oltás beadása után néhány paciensnél vérrendszeri rendellenességek jelentkeztek.

Camilla Stoltenberg, a norvég Közegészségügyi Intézet vezetője közölte, hogy továbbra is érvényben marad az oltóanyag használatának március 11-én elrendelt felfüggesztése. Az intézet a jövő hét végén foglal állást a kérdésben.

Az EMA bejelentése előtt norvég kutatók közölték, hogy erős immunválasz jeleit találták az AstraZenecával beoltott és vérrögképződést mutató pácienseknél.

Az Egészségügyi Világszervezet ma ismerteti álláspontját az AstraZeneca oltással kapcsolatban.

Közben újabb AstraZeneca-szállítmány érkezik ma Romániába. A mintegy 43.200 dózist a bukaresti Cantacuzino intézethez viszik, ahonnan majd szétosztják a tárolóközpontok között.

rra

Szerkesztő: kristalybea, 2021 március 19, 11:49

Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között
Ajánlatok péntek, 2024 március 152024 március 15, 07:07

Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között

Idén is számos erdélyi vagy erdélyi származású személy kapott magyar állami kitüntetést a nemzeti ünnep...

Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között
Románia megnyerte a Verespatak-pert
Ajánlatok szombat, 2024 március 92024 március 9, 07:49

Románia megnyerte a Verespatak-pert

Romániának adott igazat a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjának nemzetközi választottbírósága a verespataki...

Románia megnyerte a Verespatak-pert
Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Ajánlatok szerda, 2024 február 282024 február 28, 11:24

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket

Bukarestben, a Victoria-palotában szerdán megtartott eseményen jelen volt Marcel Ciolacu miniszterelnök, az egészségügyi miniszter,...

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Megerősítik a román hadsereget
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 222024 február 22, 09:24

Megerősítik a román hadsereget

A Legfelsőbb Védelmi Tanács tegnapi ülésén a román hadsereget megerősítő intézkedéseket rendelt el és az ország kiberbiztonságát...

Megerősítik a román hadsereget
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 222024 február 22, 09:09

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása

Megnyílt a jelentkezés az F2F-Fiatalok a Fiatalokért ingyenes vállalkozói mentorprogram harmadik kiadására – közölte a Kreatív...

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Ajánlatok hétfő, 2024 február 122024 február 12, 11:54

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint hétfő délelőtt országszerte 15-20 kórháznak vannak problémái a Hippokratész elnevezésű...

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 2024 február 122024 február 12, 08:49

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség

A közösségi oldalakon terjedő újabb csalási módszerre hívja fel a figyelmet a...

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 82024 február 8, 08:55

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete

A huzat miatt omlott le a Szeben megyei Ladamos községhez tartozó Alamor falu általános iskola egyik osztálytermének galambok által...

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete