Élő Kolozsvári Rádió

Támogatják a kis- és középvállalkozásokat, elkészült a módszertan is

Jóváhagyta a kormány a kis- és középvállalkozások megsegítését célzó programok módszertani kritériumait.

A jóváhagyás az IMM Invest, IMM Factor és az IMM LEASING programok módszertani normáira, illetve az IMM Leasing programhoz kapcsolódó de minimis rendszerre vonatkozik. A támogatással a kis- és középvállalkozások, illetve a kapcsolt vállalkozások pénzügyi forrásait biztosítanák, hogy túlléphessenek a járvány okozta gazdasági válsághelyzeten. Az elfogadott jogszabály lehetővé teszi, hogy a kis- és középvállalkozások megtarthassák a jelenlegi munkahelyeket, illetve folytathassák a tevékenységüket.

Az IMM Invest programnak köszönhetően a kedvezményezettek előtt megszűnt az elsődleges korlát a kölcsönökhöz való hozzáférésben: ezt a garanciák hiánya és a szükséges pénzügyi likviditás megteremtése okozta eddig. A program 2021-ben 15 milliárd lejjel rendelkezik, amelyből 1 milliárd lejt az AGRO IMM Invest Programnak különítenek el.

A módszertani szabályok szerint támogatásokat hívhatnak le a mezőgazdaságban, a halászatban, az akvakultúrában és az élelmiszeriparban tevékenykedő mezőgazdasági termelők. A támogatható kedvezményezettek kategóriája bővült: a kölcsön megadásának dátumától számított 8 hónapig a kölcsönök kamatának 100%-át finanszírozzák. Emellett a kezelési és a kockázati díjat a garancia érvényességének teljes időtartama alatt támogatják, valamint egy vissza nem térítendő részt is kifizetnek a garantált finanszírozás összegének legfeljebb 10%-ig.

Az Agro IMM Invest alprogram kedvezményezetteinek beruházási hitelei esetében legfeljebb 24 hónapos türelmi időt biztosítananak. A kölcsönök évente legalább két részletben törleszthetőek. Az IMM Invest programon belül a további támogatható kedvezményezetteknek a tőke visszafizetésére legfeljebb 18 hónapjuk van. Az AGRO IMM INVEST alprogram által támogatott cégeknek az állami költségvetésből a Pénzügyminisztérium folyósítja az odaítélt összegeket.

Az IMM Factor program keretében cégenként legfeljebb 800 000 euró-lej egyenértékig terjedhetnek a támogatások, a kockázati és kezelési díj teljes összegének, illetve a kamatok értékének 50%-os fedezésére.

A garanciák teljes felső határa 2021-ben 1 milliárd lej. Az elfogadott módszertani normák a program keretében nyújtott finanszírozás teljes költségére vonatkoznak, illetve azokat a tevékenységeket is magukba foglalják, amelyek a program keretében nem támogathatóak.

Az IMM LEASING program idei kerete 2 milliárd lej. A pénzügyi lízingkölcsönök kamatát a minisztérium legfeljebb 50%-ban támogatja, a finanszírozás odaítélésétől számított 8 hónapig, a kezelési és a kockázati díjat pedig 100%-ban támogatják.

A jogi kötelezettségvállalások esetében a Pénzügyminisztérium meghosszabbítja a de minimis támogatási rendszer érvényességi idejét.

Birtalan Albert összeállítása

Szerkesztő: kristalybea, 2021 április 8, 13:44

Etichete:
Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

A Román Rádiótársaság podcast-sorozatot indított YouPlusEU 2024 címmel, az Európai Parlament támogatásával. Ebben a részben arról...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Főoldal kedd, 2024 március 192024 március 19, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány