Élő Kolozsvári Rádió

Ötven év az animációk bűvöletében – Vízipók-csodapóktól a Toldiig, Mikulás Ferenccel

Október 28. az animáció világnapja. Az idén 50 éves Kecskemétfilm Kft. ügyvezető igazgatójával, Mikulás Ferenccel beszélgettünk Vízipók-csodapókról, Jankovics Marcellről, a Toldiról, pályájának különböző mozzanatairól.

Az animáció világnapját 2002-ben kezdeményezte a Nemzetközi Animációs Filmszövetség (ASIFA), mégpedig annak tiszteletére, hogy a világon először 1892. október 28-án vetítettek rajzolt mozgóképet egy párizsi moziban. A vetítés a rajzfilmkészítés egyik úttörőjének, Émile Reynaud-nak a nevéhez fűződik, aki ezzel az eseménnyel nyitotta meg Optikai Színházát.

Mikulás Ferenc animációs szakembert, producert, a fél évszázados Kecskemétfilm Kft. ügyvezető igazgatóját a Hangolóból tárcsáztuk. Kérdésünkre, hogy a mostani beszélgetéshez hasonlóan is gyorsan telt-e az idő az elmúlt 50 évben is, azt mondta: úgy érzi, mindössze 25-30 év telt el ez idő alatt.

81 éves vagyok, de belül 30-35 évesnek érzem belül magamat. Nagyon sok élmény, valamint rengeteg probléma és azok megoldása kapcsolódik ehhez az 50 évhez. Büszke vagyok arra, hogy nemcsak itt Magyarországon, hanem a világban is sokan megismerték a kecskeméti stúdió munkatársainak alkotásait, gondolok itt például a Magyar népmesék sorozatra, amelynek 170 országból 136 millió megtekintése van.

Dél-Amerikától a Távol-Keleten át mindenhol nézik a Magyar népmeséket, és számos visszajelzés érkezik, hogy náluk is vannak hasonló történetek. Mindez azt bizonyítja, hogy a népmese egy archetipikus valami, és hasonló történetek jöttek létre a különböző országokban. Ez nem véletlen, hiszen az alapkérdések mindenhol ugyanazok, bármilyen nemzetről is legyen szó. Ami meglepő, hogy a Magyar népmeséknek az Egyesült Államok után Indiában és a Fülöp-szigeteken van a legtöbb nézője, tulajdonképpen ez is igazolja azt, hogy Belső-Ázsiából hoztuk magunkkal ezeket a történeteket, csak éppen a keresztényéggel kicsit módosultak.

A filmes szakembertől azt is megtudtuk, hogy az elmúlt hetekben bemutatott Toldi-sorozat után egész estés rajzfilmet is készítenek Arany János műve nyomán, ennek bemutatóját 2022 őszére, Jankovics Marcell születésnapjára tervezik.

A Mikulás Ferenccel készült interjút az alábbi lejátszóra kattintva meghallgathatják.

Beszélgetőtárs: Ferencz Zsolt

Szerkesztő: kristalybea, 2021 október 28, 18:03 / actualizat: 2023 szeptember 22, 14:46

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

A Román Rádiótársaság podcast-sorozatot indított YouPlusEU 2024 címmel, az Európai Parlament támogatásával. Ebben a részben arról...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Főoldal kedd, 2024 március 192024 március 19, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány