Élő Kolozsvári Rádió

Sztárparádé, feltörekvő keleti alkotások – az idei fura Aranyglóbuszról

Hollywood külföldi újságírói idén is megtartották a Golden Globe-díjátadót. A kitüntetettek között taroltak az online tartalomszolgáltatók alkotásai.

forrás: Golden Globes/Twitter

Az eseményt idén szűk körben, zárt ajtók mögött, a sztárvendégek jelenléte nélkül, sőt televíziós közvetítés nélkül tartották meg. A szervezők a hivatalos honlapon és a közösségi médiában jelentették be a díjazottakat.

A Golden Globe-ot rendező újságírószervezet tavalyi botránya miatt idén nem tudott hírességeket felkérni a nyertesek kihirdetésére. A Los Angeles Times tavaly tárta fel, hogy a 87 fős testületnek nincs egy színesbőrű tagja sem, emellett pedig korrupcióval is gyanúsították őket. Az NBC tévécsatorna idén ezért nem is vállalta a díjátadó közvetítését.

Az újságírószervezet azóta többször hangsúlyozta, hogy átalakították a vezetőséget és külön tanácsadó biztosítja a sokszínűség érvényesülését.

A díjon esett csorbáról és az idei nyertesekről a Sapientia EMTE Fotó, Film és Média tanszékének óraadó tanárával, Lakatos Miska filmesztétával beszélgetettünk, a keleti filmek és sorozatok feltörekvéséről is szó esik.

A díjazott alkotások teljes listáját a Golden Globe oldalán lehet megtekinteni.

Riporter: Birtalan Albert

Szerkesztő: kristalybea, 2022 január 10, 17:50

Etichete:
Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

A Román Rádiótársaság podcast-sorozatot indított YouPlusEU 2024 címmel, az Európai Parlament támogatásával. Ebben a részben arról...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Főoldal kedd, 2024 március 192024 március 19, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány