„Aki szereti, amit csinál, az könnyen szárnyalhat” – irány a Református Kollégium szakiskolája!
Három osztályba egyenként 24 diákot várnak ősztől a Kolozsvári Református Kollégium szakiskolájába.
A 2014 óta működő intézmény berkeiben a diákok három év alatt egyrészt megszerzik a mesterséghez szükséges alaptudást, amit aztán a partnercégeknél végzett gyakorlatok során fejleszthetnek tovább. A duális képzésben működő elektronikai műszerész, villanyszerelő, asztalos, víz- és gázszerelő szakok mellett továbbra is népszerű a fodrász- és a szakácsképzés. „Azok a diákok, akik tényleg szeretik a szakmát, vagy megszeretik itt három év alatt, azoknak biztos munkahelyük van, és valósággal szárnyalhatnak” – mondja Balázs-Malmos Edit, a szakoktatás irányítója, aki a továbbtanulás (egyetem, mesteri elvégzésének) egyik lehetséges alappillérének is nevezte az itt zajló képzést.
A Kálvin (Câmpeni) utca 1. szám alatti szakiskolában március 11-én, pénteken nyílt napot tartottak, a pályaválasztáson gondolkodó nyolcadikosok mellé pedig – akik szüleikkel, osztálytársaikkal érkeztek –, mi is beálltunk a sorba. Hogyan zajlik a képzés a Református Kollégium szakiskolájában, miért érdemes éppen ide jelentkezni? Erre voltunk kíváncsiak.
Elsőként az asztalosokhoz tértünk be, ahol a tizedikesek éppen a ballagási botokat készítették. Albert Hunor vállalta a szószóló szerepét.
A víz- és gázszerelőknél a tizedikes Vincze Pál Richárd egy polipropilén-csövet (röviden: PPR-csövet) mutat, és közben lelkesen magyaráz.
Finom illatok áradtak a szakiskola konyhájából, itt fánkkal és teával vendégelték meg az érkezőket. A szakácstanoncok közül a tizenegyedikes Lovász Krisztina szakított egy kis időt, hogy beszélgessünk. Apropó, minden nap a fánk dukál egyébként?
A fodrászoknál is ment a munka: az egyik lány éppen a nyílt napra érkezett nyolcadikos társa haját göndörítette. Kiderül, hogy itt minden eszköz rendelkezésükre áll, ha pedig valami hiányozna, akkor az oktatók gondoskodnak a beszerzéséről. Megegyezünk, hogy nincs is jobb az elégedett vendégnél.
Miközben a tizedikes lányokkal – Szenkovits Edinával, Kudor Adrienn-nel és Dezsánszki Alizzal beszélgetünk –, a tizenegyedikes Szász Gellért is közelebb lép, ő Marosugráról származik.
A fodrászok műhelye mellett ott találjuk a pedikűrösök szobáját is. Márton Beatrix, aki jelenleg tizenegyedikes, manikűrözéssel foglalkozik. Amikor arról érdeklődünk, hogy mit érdemes tudniuk az újonnan érkezőknek, kedvesen kifejti: miközben dolgozik, mondják meg nyugodtan, ha valami fáj, és akkor is szóljanak, ha valamit másképp szeretnének. De vajon mi az, ami dukál mostanság ezen a téren?
Mi vezet valakit oda, hogy valaki a villanyszerelést választja? Szilágyi Márton Róbert és Puskás Zsolt adja meg a választ, közben Văidean Judit tanárnő is csatlakozik.
Az elektronikai műszerészeknél Katona Kálmán tanár úr kezdi az ismertetést, és közben két tizedikes diák, Bereczki Nándor és Kádas István is bekapcsolódik.
Balázs-Malmos Edit, a szakoktatás irányítója azt mondja, a Református Kollégium szakiskolájában a diákok becsületesen megtanulhatnak egy szakmát, és ha van hozzá kedvük és tehetségük, akkor jócskán fejleszthetik magukat a továbbiakban is.
Balázs-Malmos Editet arra kértük zárásként, hogy a szakképzés megyei szintű jelentőségéről is ejtsen szót.
A beiskolázással kapcsolatos legfontosabb tudnivalók a Kolozsvári Református Kollégium és a szakiskola Facebook-oldalán követhetők, a pontosabb információk májusban várhatók.
Szerkesztő: Ferencz Zsolt
Szerkesztő: kristalybea, 2022 március 14, 14:56